A leányka, mint madár,
Repkedő és csapodár;
Minden ujabb pillantása
Egy hivének buktatása;
A leányka lenge nád,
Hajlik tőled és hozzád;
Szellő hajtja jobbra balra,
Majd keletre, majd nyugotra;
Keblet minden szépre tárj:
De leánytól jót ne várj!
Mely gyönyört az óra ád,
Úgy tekintsd mind rózsafát,
Melynek kurta ifjusága,
Hervadandó szép virága;
A leányka gyenge ág,
De szerelme szép virág:
Szedd szelíden a virágot,
Meg ne sértsd a gyenge ágot;
S mely gyönyört az óra ád,
Vedd s köszöntsd el poharát.
Mit sovárgasz? mit tünődnél
Hosszu hűség lángirúl?
Még a nap sem hű az éghez:
Majd derűl, majd elborúl.
A hold, bár szelíd világa,
Csak muló kéj csalfa lánga;
Fogy s telik, mint kedve jő:
Hű leánykák képe ő.
A hitetlen oldalcsont
Már sok férfit tőrbe vont.
Bár szerelmed tisztán ég,
S véghetetlen mint az ég,
Zálogúl add szívedet,
E legdrágább kincsedet,
Vagy megvetve, vagy csalatva,
Igy is úgy is megromolva,
Veszteséged bármi nagy,
Gúny s nevetség tárgya vagy.
Élj azért a gyors idővel,
Ne törődjél a hűséggel:
Kölcsön esik, ha te csalsz.
Megcsaltak már érte százszor,
Azt gondold, most rajtad a sor;
A csalásban meg nem halsz.
És ha még is tévelyedve,
Jó tanácsot elfeledve,
Fennakadnál, s lányi jóság,
Vélt erény és ártatlanság,
Könnyü, mívelt, vidor elme,
S a szerencse dús kegyelme,
S csókkal esküdött
Tiszta szerelem,
Könybe gyöngyözött
Játszi barna szem,
És haj, mint az éj,
Váll, kar, mint a hó,
Mint megannyi kéj,
Ész- és szivfogó,
Megbüvöltek, s neki szánva
Kész lennél e nagy mondásra:
„Holtomiglan, holtodiglan;”-
Térj eszedre! féld a szégyent,
Mondd helyébe: „holnapiglan!”
És ne kivánj lehetetlent;
Mert akarja bár szivében,
Más van irva sorskönyvében:
A leány hű nem lehet –
Férficsontból vétetett.
Forrás: Nemzeti dalkönyvecske Bp., Lampel R. Könyvkiadása
1877.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése