Rodostó 1758.
Egyedűl hallgatom tenger mormolását,
Tenger habja felett futó szél zugását –
Egyedűl, egyedűl
A bujdosók közűl
Nagy Törökországban!...
Hacsak itt nem lebeg sírjában nyugovó
Rákóczinak lelke, az eget csapkodó
Tenger haragjában!
Peregnek a fákról az őszi levelek,
Kit erre, kit arra kergetnek a szelek,
S más vidékre száll a
Csevegő madárka
Nagy Törökországból…
Hát én merre menjek, hát én merre szálljak,
Melyik szögletébe a széles világnak,
Idegen hazámból!?
Zágon felé mutat egy halovány csillag,
Hol a bércek fején hókorona csillog,
S a bércek aljában
Tavaszi pompában
Virágok feselnek..
Erdély felé mutat, hol minden virágon
Tarka pillangóként első ifjuságom
Emléki röpkednek.
Ah mért nem szállhatok hozzád szülőföldem
Mikor minden bokrod régi ismerősem!!
Mért vagy szolgaságban,
Gyászos rabigában
Oly hosszú időkig!!!
Ha feléd indulok, lelkem visszatartja
Az édes szabadság bűvös bájos karja,
Vissza, mind a sírig!..
Itt eszem kenyerét a török császárnak,
Ablakomra titkos poroszlók nem járnak
Éjjeli sötétben
Hallgatni beszédem
Beárulás végett…
Magányos fa vagyok, melyre villám szakad,
Melyet vihar tördel, de legalább szabad
Levegővel élhet!
Egyedűl hallgatom tenger mormolását,
Tenger habja felett futó szél zúgását –
Egyedűl, egyedűl
A bujdosók közűl
Nagy Törökországban.
Körülöttem lebeg sirjában nyugovó
Rákóczinak lelke, az eget csapkodó
Tenger haragjában.
Forrás: Nemzeti dalkönyvecske Bp., Lampel R. Könyvkiadása
1877.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése