2019. aug. 19.

Vörösmarty Mihály: Fóti dal (Oct. 5. 1842)




Fölfelé megy borban a gyöngy;
         Jól teszi.
Tőle senki e jogát el
         Nem veszi.
Törjön is mind ég felé az
         Ami gyöngy;
Hadd maradjon gyáva földön
         A göröngy.

Testet éleszt és táplál a
         Lakoma,
De ami a lelket adja,
         Az bora.
Lélek és bor két atyafi
         Gyermekek;
Hol van a hal, mely dicső volt
         És remek?

Víg pohár közt édesebb a
         Szerelem.
Ami benne keserű van,
         Elnyelem.
Hejh galambom, szőke bimbóm,
         Mit nevetsz?
Áldjon meg a három isten,
         Ha szeretsz.

Érted csillog e pohár bor,
         Érted vív,
Tele tűzzel, tele lánggal,
         Mint e szív;
Volna szívem, felszökelne
         Mint a kút,
Venni tőled vagy szerelmet,
         Vagy bucsút.

Hejh barátom, honfi társam,
         Bort igyál.
Víg, komor, vagy csüggeteg vagy,
         Csak igyál.
Borban a gond megbetegszik,
         Él a kedv.
Nincs a földön gyógyerőre
         Több ily nedv.

Borban a bú, mint a gyermek,
         Aluszik.
Magyar ember már busúlt sok
         Századig.
Ideje hogy ébredezzen
         Valaha:
Most kell neki felvirúlni
         Vagy soha.

Bort megissza magyar ember,
         Jól teszi;
Okkal-móddal meg nem árthat
         A szeszi.
Nagyot iszik a hazáért
         S felsivít:
Csakhogy egyszer tenne is már
         Valamit.

No de se baj, máskép leszen
         Ezután;
Szóval, tettel majd segítsünk
         A hazán.
Ha az isten úgy akarja
         Mint magunk,
Szennyet rajta és bitor bűnt,
         Nem hagyunk.

Rajta társak hát, igyunk egy
         Húzamost;
Bú, szerelmek, házi gondok
         Félre most:
A legszentebb - , legdicsőbbért
         Most csak bort,
De ha kellend, vérben adjunk
         Gazdag tort!

A legelső magyar ember
         A király:
Érte minden honfi karja
         Készen áll.
Lelje népe boldogságán
         Örömét,
S hír, szerencse koszorúzza
         Szent fejét!

Minden ember legyen ember
         És magyar,
Akit e föld hord s egével
         Betakar.
Egymást értve, boldogítva
         Ily egy nép
Bármi vésszel bizton, bátran
         Szembe lép.

Ellenség vagy áruló, ki
         Hont tipor,
Meg ne éljen, fogyjon élte
         Mint e bor.
Áldott földe szép hazánknak,
         Drága hon,
Meg ne szenvedd soha őket
         Hátadon!

S most hadd forrjon minden csep bor
         Mint a vér,
Melyet hajdan frígyben ontott
         Hét vezér;
S mint szikrája a szabadba
         Felsiet,
Úgy keresse óhajtásunk
         Az eget.

Légyen minden óhajtásunk
         Szent ima,
S férfikeblünk szent imáink
         Temploma.
És ürítsük a hazáért
         E pohárt:
Egy pohár bor a hazáért
         Meg nem árt.

Érje áldás és szerencse
         Mindenütt,
Ahol eddig véremésztő
         Seb fekütt.
Arca, mely az ősi bútól
         Halavány,
Felderűljön, mint a napfény
         Vész után.

Hű egyesség tartsa össze
         Fiait,
Hogy leküzdje éjszak rémes
         Árnyait:
Künn hatalmas, benn virágzó
         És szabad,
Bizton álljon sérthetetlen
         Jog alatt.

S vér, veríték vagy halál az,
         Mit kiván,
Áldozatként rakjuk azt le
         Zsámolyán,
Hogy mondhassuk csend s viharban:
         "Szent hazánk:
Megfizettük mind, mivel csak
         Tartozánk."

Forrás: Nemzeti dalkönyvecske Bp., Lampel R. Könyvkiadása 1877.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése