Szeretet és Béke jóságos Istene!
Zönghet-e dicsedre szilaj hadi zene?
Mert imé, riongnak harczok harsonái,
Vonulnak hadrendben Bocskai katonái:
Nyalka huszár ménen, kemény hajdu gyalog.
Döng a föld remegve… Előre magyarok!
Előre, csatára, a kinek még drága
Isten igazsága, lelkek szabadsága!
Hősi, hadi hangok… S a mint égbe hatnak,
Föllege gyűl boltján bús, nagy borulatnak.
De a föllegrésen égi fény sugára
Özönével tűz le Boskai sisakjára.
Ez, mint a kelő nap szikrázik és lángol,
Világot vesz tőle mind az egész tábor.
Szeretetből gyúlt ki e sereg harczvágya,
Békéért csatázik, - Isten is megáldja.
Maga a keresztyén türelem s alázat,
Mely itt szent hitéért zsarnokára lázad.
Mennyi kőhajítást viszonzott kenyérrel!
Hány sebe boszútlan fecskendé be vérrel!
Űzve nézet vissza háza dúlt romjára,
Egyedül az Isten volt még erős vára –
S ebben is támadják?... Már ezt föl nem adja,
Ezt megvédi vassal, erre gyűlt a hadja
Óh, hiszen ha Sátán már az Égi Trónig
Hajtja vakmerően ostrom-légióit:
Kéruboknak is fogy angyali türelme,
Méltatlan az volna, ki harczra nem kelne.
Dicső védelmére az isteni jognak
Magasztos haraggal ők is fegyvert fognak,
S Isten támadóit lángpallossal űzik
Vissza a pokolba a gyehenna-tűzig.
Ilyen volt a harcza Bocskai bús hadjának:
A Sátánt veré meg, ki Istenre támadt.
Istenre, ki itt él szent hit gyanánt bennünk,
Kiért kötelesség s nem bűn harczba mennünk;
Ki nélkül nem volnánk igaz keresztyének,
Szabad magyarok sem, - csak gyávák, szegények,
Idegen igában megtört szolga-párák,
Kik elveszték Istent, a jók erős várát.
Magyar hitű büszke magyarok vagyunk ma,
Szép, szabad hazánkban folyik a nagy munka:
Alkotunk s gyarapszunk, - tévedünk s hanyatlunk,
De egy alapszirtet itt érzünk alattunk.
Bármi nehéz sorsban s akármi viszály dúl,
Ez az egy még tartja a magyart szilárdúl.
Nincs mód, hogy fajunkat poklok lebirhassák,
Míg nem ing ez egy szirt: a lelki szabadság.
Alapot vájt ennek Bocskai kardja éle
S a nem ingó szirtet abba ő tevé le.
Akkor is, utóbb is, ha mi rés volt közte,
Vitézi magyar vér bőven beöntözte.
Mily dicső alapszirt!... Neve: Bécsi béke, -
Magyar szabadságnak mindig menedéke.
Mi fölébe épült, azt ledönték sokszor,
De volt mire újból építsen a jobb kor.
Bocskai! Magyar nemzet hős és bölcs vezére,
Kit nem hiú dicsvágy vitt a harczmezőre,
Ki istenes hadba Sátán ellen mentél,
Hadverő, ki szentebb s békésebb a szentnél!
Királyi koronát kaptál s föl nem tetted,
Felségesebb dísszel magad ékítetted:
Égi koronád van, dicsfényben ragyogva, -
Adj erőt örökké, küzdő magyarokba!
Forrás: Protestáns
Szemle 19. évf. (1907.) 6. füzet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése