Berend Miklósné (1881-1956): A piombo-kép

(Singer és Wolfner-kiadás. 398 oldal.)

Forró, nyugtalanító atmoszférát elevenít meg ez a nagy társadalmi regény, amely különleges egyének sorsa mellett egy társadalmi osztály képét is megrajzolja és ráadásul a háború előtti évek egyik kultúrpolitikai hajszáját is visszaidézi. A Piombo-kép, Szépművészeti Múzeumunk egyik büszkesége, Pulszky Károly szerzeménye volt. akit a képvásárlás kapcsán, illetve annak ürügyén kipattant politikai uszítás az öngyilkosságba kergetett. Csak halál után sikerült bebizonyítani, hogy ártatlanul  hurcolták meg a zseniális embert. Ennek a kultúrbotránynak az eredeti országgyűlési naplók alapján megírt története a regény nyitánya. A képvásárló államtitkár figurájában nem Pulszky Károlyt – a megtörtént eset szenvedő hősét – írta meg Berendné. Nem is az államtitkár a regény hőse, hanem a leánya, a szenzibilis lelkű, törékeny testű Kápolnay Dolly, aki rajongó szeretettel imádja édesapját. Elkényeztetett, boldog királykisasszonya a budai, legyező alakú, műkincsekkel telezsúfolt palotának. Ebből a pelyhes fészekből zuhan ki a tragédia kipattanásakor. A revolvergolyó, amely apja halántékába fúródik, az ő életét is szétroncsolja. Kegyelemkenyéren él gazdag, szeszélyes nagynénje mellett és úgy érzi: Kápolnay Dolli meghalt, csak a szegény Dórácska él már, akinek létezését  mindig is tudta, akinek félénk, boldogtalan lénye mindig is ott settenkedett az ünnepelt királykisasszony lelkének mélyén, akinek létezéséért vezekelni vágyott sokszor. Ez a lelki kettősség a szociális lelkiismeret szava volt Dollyban, akinek fejlődő értelme felismerte társadalmi osztályának vétkeit. Magányossága, kétségbeesése már-már az öngyilkosságba sodorja, amikor megjelenik Sarlós tanár, a fiatal, kiváló orvos, akitől annak idején apja oly érthetetlenül eltiltotta őt, pedig ez volt az egyetlen ember, aki mellett valahogy úgy érezte magát, mint apja mellett, akiből ugyanaz a mágikus vonzóerő áradt feléje, mint apjából. Sarlós megkéri a kezét és mindketten boldogan készülnek az esküvőre, amikor a férfi váratlanul rádöbben a szörnyű tényre, hogy ők – féltestvérek. Most megérti, hogy az államtitkár – akinek egy felelőtlen vadászkalandja a szép erdésznével az ő életét jelentette – miért tiltotta el tőle a lányát. Borzasztó konfliktusba kerül: nem mondhatja meg az igazat Dollynak, mert az érzékeny lelkű teremtés nem bírná elviselni a csapást és mert nem lökheti vissza őt a cselédsorba, amiből nincs menekvése, ha ő nem veszi feleségül. Magába zárja szörnyű titkát és rászánja magát a házasságra. Nagyon boldogan élnek, mindaddig, amíg Dolly anyának nem érzi magát. Sarlós nem akarja, hogy a gyermek a világra jöjjön, és egyrészt megpecsételje a testvérházasság bűnét, másrészt esetleg nyomoréknak szülessék, a közeli vérrokonság folytán. Dolly ragaszkodik a gyermekhez. A tragikus súrlódások után, félőrülten, beszámíthatatlan állapotban, egy kétes hírű orvosra bízza magát és majdnem belehal a fertőzésbe. Amikor felgyógyul, kitör a háború és Sarlós önként jelentkezik. Keresi a halált, mert nem tud más megoldást bonyolult problémájukra. Az özvegyen maradt Dolly négyévi gyász után, rábeszélésre, férjhez megy régi lánykori udvarlójához, a hideg, merev vezérkari ezredeshez, akit nem férjének, hanem mostohaapjának érez. Kifogástalan, engedelmes feleség, de soha nem érez sem szerelmet, sem közösséget élettársával. Még mindig Sarlóst szereti és  apránként felőrlődnek az idegei, neurózisa annyira elfajult, hogy élő embernek tartja elhalt férjét, akivel találkákra jár… A fantomot hiszi szíve alatt fejlődő gyermeke apjának. az ezredes gyanút fog az asszony érthetetlen viselkedése miatt és kérdőre vonja, mire Dolly azt mondja neki, hogy a gyermeknek nem ő az apja. Elhagyja férje házát és titokban unokanővérénél rejtőzik. Csak a gyermekágyban történt halála után derül ki a végzetes tévedés. Az ezredes most már magáénak ismeri el a gyermeket és a maga képére fogja nevelni azt a lelket, akit anyja arra szánt, hogy kiegyenlítse az ellentéteket és folytassa azt az apostoli munkát, amit Sarlós megkezdett, akiben egyetlen igaz szerelmének beteljesülését látta. Különös, megrázó írás ez a könyv, a kitűnő lélekformáló, merész probléma-boncoló Berendné nagyszerű íráskészségének újabb dokumentuma.

Forrás: Literatura - Beszámoló a Szellemi Életről, 13. évf. Bp., 1938. május 1.