Mária, Ady anyja

Ady Endre édesanyjával 1917.okt-nov. Fotó Székely Aladár

Léda halott már, Csinszka halott, s most meghalt „Édes” is. „Édes”: Ady Endre édesanyja, özvegy Ady Lőrincné, Pásztor Dánielnek, a néhai érmindszenti kálvinista lelkipásztornak leánya, Mária. Asszony, akin átviharzottak a legmélyebb fájdalmak, s a legégetőbb örömök; a zseni anyja, akinek – éppen fia közel két évtized távlatából is izgalmas zsenije miatt – hatvan esztendeig ült „bizar kontyán az átok”, az átok, ami az áldással rokon, a kereszt, amit viselnie kellett, mert fia zseni volt és ez a zseni egész lángoló életén át anyjához rögződött. Elválaszthatatlanabbul forrott anyjához Ady Endre, mint Lédához, vagy Csinszkához. Lédában és Csinszkában is az anyját kereste, s ha néha-néha megtalálta bennük, kirobbant belsejéből a kínzó, verstermő drámai konfliktus: szerelmesemben megtaláltam az anyámat, de szabad-e az anyámat így szeretnem? Ezért, mert minden szerelmében anyját szerette, ezért nem volt nyugodt órája a szerelemben, ezért vad összecsapás Ady minden násza, csupa „héja-nász”, ami abban teljesedik ki, hogy – „egymás husába belelépünk, s lehullunk az őszi avaron”.

Milyennek látta Ady Endre fiatal anyját? Így írja meg:

Sötét haja szikrákat szórt,

Dió-szeme lángban égett,

Csipője ringott, a büszke,

Kreol-arca vakított.

Szeme, vágya, eper-ajka,

Szive, csókja mindig könnyes,

Ilyen volt a legszebb asszony,

Az én fiatal anyám.

Költők az édesanyáról szoktak ilyen hangon írni? Szoktak írni az édesanya ringó csípőjéről és eperajkáról? Az Ady-regény utolsó főhőse, Ady Lőrincné meghalt, most már felelhetünk erre a kérdésre: nem. Ezeknek a soroknak hátterében már ott kísért a súlyos probléma: a végzetes kapcsolat, amely a fiút anyjához fűzi. De Ady nem is eszmélt rá erre. A versben, s még sok más versben is, a tudat mélyéről az ösztönök és elnyomott vágyak felderítetlen barlangjából törtek elő ezek a versek, amelyeket Ady nem értett, nem tudta mi van bennük, mert nem akarta, nem merte tudni.

**

Mikor forrott össze ilyen elválaszthatatlanul anya és fia? Illetve mikor forrott Ady Endre ilyen elválaszthatatlanul az anyjához? Abban a másodpercben, amikor „valami szent nagy éjszakán, vad nászban megfogant az élet” („s azóta tart a nász örökké”), vagy akkor lettek eggyé, amikor elváltak – amikor Bandi megszületett. (Igen: Bandi, mert az anyjáról van szó, akinek Ady egész életében és halála után is a gyereke, a gyerek, Bandi maradt). A halhatatlan fiú végpercéig hitte, hogy „ez az asszony csak azért jött, hogy szülje a legbizarabb, a legszomorúbb fiut”. És hitte, hogy ő kergette anyját korai vénségbe, talán azért, mert nem tudta megbocsátani az „Édesnek”, hogy megszülte őt és hogy bizarrnak, szomorúnak szülte. És azt sem tudta megbocsátani, hogy volt egy asszony, aki „ráparancsolta az életet”. (Ezért könyörgött Lédának, a másik asszonynak, akiben az elsőt kereste: „Jöjj parancsold rám a halált, Te, másik asszony”). De vannak órái, amikor hálás az anyjának azért, amiért a világra hozta őt. Ilyenkor nem „ráparancsolta az életet”, hanem – „ő küldött csókkal az életbe”.

Állandóan kiütközik anyjával szemben ez az ambivalenciája. Egyszer ezt írja: „Nem jár tőle olyan távol senki, mint torz-életével az ő szomorú fia”. Másszor meg, nemcsak lelkileg, fizikailag is el szeretné tüntetni a kettőjük között tátongó távolságot. Csucsáról, amikor ott betegen fekszik s felesége ápolja, táviratok özönével hívja maga mellé az anyját. amikor az élete nagyon fáj, falura vágyik, méhkasról álmodik, Érmindszentet, anyja közelségét áhítja. Viszont, amikor Lédával boldog és megmutatja neki faluját, így jajdul fel:

Ez itt a falu, az én falum,

Innen jöttem és ide térek,

mindszentnek hívják hasztalan,

mert minden gonosz rajta van,

S itt, jaj átkos, forró az élet.

Miért átkos, miért forró Mindszenten az élet és miért tér vissza oda? Mert ott van az anyja, Mária. És a férfikarok nemcsak Máriától Veronikáig ívelnek, de Veronikától Máriáig is.

Kétségtelen, hogy verseiben Mária – az anyja. Egyrészt azért,mert Mária örök anyaszimbólum. Ady azért is választotta szívesen az „anya” szó helyettesítésére a Mária nevet, mert tudat alatt a Szűz Mária kifejezést asszociálta, az anya szüzessége pedig kikapcsolja, nemlétezővé teszi az örök ellenfelet, a vetélytársat, az apát. és azért is természetes a Mária név használata, - mert Ady anyját valóban Máriának hívták. Veronika pedig („Veronikám, asszonyom, Lédám”) az első, a sorsdöntő férfiszerelem. És a szerelemtől elernyedt órában ezt súgja Veronikának:

-        -        -        -        -

Én most álmodni akarok.

-        -        -        -        -

Kereszt előtt, Halál előtt most

Máriára emlékezem.

Ő küldött csókkal az életbe…

-        -        -        -        -

Ki szült, s ki tanított a csókra?

Asszony. S a halál hajnalán

Altass Lédám. Hadd álmodjam, hogy

Te vagy az anyám,l az anyám.

És azután, keserű kiábrándulások után, egy másik Mária-vers:

„Ma tudom, hogy csak Mária maradt,

Szivemet most már csak Mária lássa.”

Ilyenkor, amikor teljes szívével az anyjához menekül, az anyjához fordul, kétségbeesetten érzi, hogy belső fékek visszatartják. Mária hozzáférhetetlen, megközelíthetetlen: „Mária nagy fehér jégtorony”. Mária azért megközelíthetetlen, mert szent, mert anya: „Mária a zászlóknak szent zászlója”. És ezért nem tehet mást – csak gondol Máriára: ha asszony ölébe hajtja „nagy, szomorú szatirfejét”,  emlékezik. De örökké tudja, hogy Máriát, bár soha el nem érheti, örökké megtartja: ha meghal – „két asszony fogja észrevenni”, az egyik az édesanyja lesz, „a másik meg egy másik asszony”. Úgy mondja ezt: „másik asszony”, félvállról, mintha ez nem is lenne fontos neki. A „másik asszony” csak a vágyak realizálását szolgálja. A fontos – csak az „egyik”.

**

Ma már tudjuk, mindez  mit jelent A freudi lélektan leleplezte az emberi lélek tudattalan rétegében rejlő Oedipus-komplexust. Tudjuk már azt is, hogy a tudatalatti világ hajtóerői milyen motort jelentenek az alkotóművész számára. A mai pszichológia már tisztában van azzal, hogy az alkotás éppen a tudatalatti erők működésének eredménye. Ami a mindennapi embernek életkonfliktust okoz, a zseniből műalkotást vált ki. Így történt ez Adynál is. A tudatalatti működés ismeri a cenzúra, a „felettes én” tilalmát és gátlásait. Ezért nem tűri a tudat elnyomó erkölcsi ereje a tudatalatti vágyak realizációját. Nem realizálhat tehát a művészetbe menekül. Ady az élet minden síkján felmerülő problémáit, amelyekben összeütközött a tudat és a tudatalatti, a „szabad” és a „nem szabad”, művészetében oldotta meg. Elsősorban így vezette le anya-komplexusát. Művészete ezért a felettes én kifejezője, tehát etikus művészet.

Vannak költeményei Ady Endrének, amelyekben közvetve fedezhetjük fel a komplexust. Anyai nagyapja kálvinista lelkipásztor volt és ő – azonosította magát a születése előtt elhunyt Pásztor Dániellel. Megtudta, hogy a prédikátor egy alkalommal habozott, áttérjen-e a római katolikus vallásra. Azzal a gondolattal foglalkozott, hogy az áttérés után a klérus szolgálatába áll. Nem szánta el magát erre a lépésre, sőt később lelkiismeret-furdalások gyötörték, mert csaknem „Rómához állott”. Ady Endre sohasem akart katolikus lenni, de vállalta öregapja lelkiismeret-furdalásait, mert azonosította magát azzal a férfivel, aki anyját nemzette:

Igéim bővek, zengők, nagyok,

Papoknak ivadéka vagyok.

-        -        -        -        -        -

Kálvin szirt-lelke játszott velem…

-                 -        -        -        -

S egyszer, életem csunya fokán

Pap akartam lenni Kalocsán

Rómához állott, kicsiny hijja,

Prédikátorék pogány fia.

Ady mindig elsősorban anyja családjához tartozónak érezte magát.

Érmindszenten, a szülői házban, sokszor ütközött össze szangvinikus és kissé zsarnokoskodó apjával, mert az „bántja az Édest”. Pedig nem is bántotta, csak a hangos, erélyes Ady Lőrinc árnyékában félve hallgatott a költő anyja, a férfiak, Lőrinc és Bandi, heves vitáit hallgatva, tágra nyitva nagy szemét, amely éppen olyan volt, mint a fiáé. Ilyenkor ez volt a szülői ház hangulata:

Anyám hangjában szomoruság,

Apám hangjában vad feledés.

Ady Lőrincné, az asszony, aki a költőt megszülte, aki boldog volt és szenvedett vele, átélte az egész Ady-regényt. Megérte fia elmúlását, földi apoteózisát, a másik két nőalak, Léda és Csinszka, eltemetését. Most, az ő halálával, befejeződött az Ady-regény.

Gosztonyi Lajos

Forrás: Literatura - Beszámoló a Szellemi Életről, 13. évf. Bp., 1938. januárius 15.