Maugham, Somerset: Örök szolgaság

(Fordították: Gáspár Miklós és Lányi Miklós.

Bárd Ferenc és Fia kiadása. 538 oldal)

A mai angol irodalom egyik legérdekesebb és talán legizgatóbb egyénisége, Somerset Maugham, önéletrajzi regényét írta meg ebben a grandiózus könyvben. Két részletben íródott a regény, és hosszú évek szünete választotta el egymástól a két részlet megírását. Az író maga vallja be, hogy a 24 éves korában befejezett életrajzi vallomás folytatása szinte kényszerszerűen tört ki belőle: megírásával szabadulni akart egy elviselhetetlen nyomás alól, és ez csakugyan sikerült is, mert amikor elkészült a korrektúrával, egyszeriben feloldódott a rá nehezedő lidércnyomás. Már ebből is kitűnik, hogy a regényben úgy adta magát, mint a pszichoanalitikai kezelés alatt a beteg az orvosának: gátlástalanul, feltétlen őszinteséggel és a lélek legmélyebben rejtett elfojtott érzéseit feltárón. Megrázóan izgalmassá teszi ezzel egy tétova fiatalember életének történetét. De megráz azzal is, hogy általános érvényű igazságokról bebizonyítja, hogy azok – hazugságok. Mindenekelőtt azt a közhitet végzi ki, hogy a fiatalság boldogságot jelent. Ez csak az öregek illúziója, - mondja Maugham, és hozzáteszi: „A fiatalság tudatában van nyomorúságának, s mivel csupa olyan ideállal tömték tele a fejét, amely ellenkezik az élet valóságával, valahányszor szembetalálja magát az élettel: megsérül, sebeket kap. Azt hiszi, valami összeesküvés áldozata, mert olvasmányait szükségképpen idősebbek válogatják meg, eszményi szempontok szerint és ezek az idősebbek, akik már a feledés rózsaszín fátylán keresztül nézik a múltat, még beszélgetéseikben is egy valószerűtlen életre készítik elő. Minden fiatal embernek magától kell rájönnie, hogy mindaz, amit olvasott és mindaz, amit hallott, csupa hazugság. És valahányszor erre rájön, olyan, mintha újabb szeget vernének testébe, az élet keresztfáján.

A regény hőse, a mélyérzésű, de akaratában bizonytalan fiatalember tétován keresi a maga útját. Minél szélesebb felületen akarja az életet kitapogatni. Fiatalságát a megismerés experimentumára szánja. Végigéljük vele a kalandok hosszú sorát: a szerelemkalandjai mellett a művészettel való találkozásnak és a nyomorúságnak kalandját. Az emberek, akikkel változatos életútja során összekerül, valamennyien izgalmasan érdekes egyéniségek, mert ő meg tudja látni bennük azt, ami a felület mögött van, és mert érdekességet keres bennük. Hosszú évek után végre elcsitul benne a nyugtalanság és megtalálja a maga „Amerikáját”, az egyszerű életformában. Ráeszmél, hogy eddig mindig mások ideáljait követte, mindig a jövőben élt és a jelen kicsúszott a markából. Bonyolult, gyönyörű szőttest akart az élet ezernyi tényéből formálni, de most tudatossá válik benne, hogy a legegyszerűbb rajz egyszersmind a legtökéletesebb is. Megnősül, és elmegy vidéki körorvosnak. „Lehet – mondja magában -, hogy aki megadja magát a boldogságnak, vereségbe nyugszik bele. De ez a vereség bizony sok győzelemmel felér.”

Forrás: Literatura - Beszámoló a Szellemi Életről, 13. évf. Bp., 1938. március 1.