Móricz Zsigmond: Míg új a szerelem

(Athenaeum-kiadás. 332 oldal)

A legújabb Móricz-regényben az a nagy meglepetés ér bennünket, hogy az egyébként annyira férfias, sőt robusztusan férfias író feminin tulajdonságokkal jelentkezik. Mert nő-íróknak szokták általában érdemükül betudni a szerelmi téren való merész, az exhibicionizmusig menő őszinteséget, és az ilyen irányú megnyilatkozási vágy kiélését feminin tulajdonságnak könyveli el a tudományos lélektan, már Weininger óta Annál érdekesebb ez a mellbevágó őszinteség, mert eddig az irodalomban, nő- és férfi-írók egyaránt, elsősorban a nő érzelmeit boncolták és mezítelenítették le. Itt azonban olyan regényt kapunk avatott író tollából, amely exhibicionista módon leplezi le a férfi érzés-komplexusát és gondolatitkait egy szerelmi átélésen belül. A férfi „legmélyebb és legkiszolgáltatottabb állapotának” nevezi Móricz a szerelmi boldogságot. „Boldog (állapot), mert az egész testet eltölti jóérzéssel és átkozott, mert a legfeszültebb boldogság közepén is ott lappang a férfiban, valahol a lelke mélyén, valami tiltakozás, valami rettegés és félelmes önmegvetés, hogy ő erre képes. Mert úgy érzi, mintha ezzel a kéjes hangulattal lemondott volna mindenről, ami kemény és férfi és harcos benne, most egy ellágyult valami, puhány – kocsonyás halmaz. – Mindenesetre ez az az állapot, amelyben a férfi a legmagasztosabbnak érzi magát s mégis a legjobban szégyelli. Talán mindenki érzi, hogy ebben az állapotban veszti el jellemét s ezt nem tudja önmagának megbocsátani. S főleg ez az az állapot, amelyet soha semmi férfi nem mer bevallani s pláne azt, hogy emiatt él papucskormány alatt. Mert nem maga a szexuális aktus a fontos, s nem az az áruló aljasság: mindennek legmélyebb titka az a csöndes, főtt, boldog állapot, amit, ha egy férfi egy nő mellett érez, akkor ő annak a nőnek oly rabja, rabszolgája, áldozata, mint a hipnotizált madár a kígyónak”. Ilyeneket és még megrendítőbb titkokat árul el az író, mialatt nászútjuk két hetén végigkíséri a híres szobrászt és feleségét, a nagy színésznőt. A két hét elég arra, hogy a férfi érzelmileg és főként értelmileg kiábránduljon a nőből, akit – úgy tetszik előtte – csak most ismert meg, de érzéki kötöttségét egyáltalán nem befolyásolja az, amit felfedezett. Az ember nem érdekli a nőben. A nő csak mint erotikus alany fontos számára és amíg izzásban tudja tartani érzékeit, addig boldog mellette. Az író felfogásával sokat lehetne vitatkozni, annál is inkább, mert többször önmaga cáfolja meg önmagát, de a regényből igen sokat lehet tanulni az emberi lélek rejtelmeit illetően.

Forrás: Literatura - Beszámoló a Szellemi Életről, 13. évf. Bp., 1938. februárius 1.