A mosónő fia

(József Attila összes versei és válogatott írásai. Sajtó alá rendezte Németh Andor. 568 oldal. Cserépfalvi kiadása)

Épp most tíz éve annak, hogy a Literatura egy szívfájdítóan szép írásban bemutatott egy fiatal költőt. A tanulmány ezekkel a szavakkal zárult:

- Egy magyar költő pályafutása: volt kanász, szárazdajka, fahordó, kenyeres, cukrászfiú, kispap, hajósinas, kukoricacsősz, mezei napszámos, bankhivatalnok, könyvügynök, egyleti szolga, házitanító és rikkancs. próbált meghalni: lúgkővel, gázzal, bicskával, méreggel és vonatelgázolással. Huszonhárom éves.

E tíz év óta csak néhány adattal gyarapodott az életrajza. írásaiért egy csomószor törvény elé került, egy papírgyárnál hiába iparkodott havi kétszáz fixes állást kapni, folyóiratot szerkesztett, elmebeteg lett, vonat alá feküdt s végre sikerült a nemtudomhányadik öngyilkos-kísérlete, s most aztán végezetül ezzel a hatalmas kötettel belépett a magyar halhatatlanok sorába. Pedig mindössze harminckét évet élt meg.

Ez volt József Attila, az Amerikába szakadt szappanfőző-parasztnak és a mosónőnek fia, sorstestvére Hruz Mária fiának s a cselédfi Strindbergnek. Ez a születési hibája kisgyerek korától rajta ül a lelkén. Első, elemista verséből már ez a nagy bánat sír ki:

De szeretnék gazdag lenni,

Egyszer libasültet enni.

Jó ruhában járni, kelni,

S öt forintért kuglert venni.

Míg a cukrot szopogatnám

Új ruhámat mutogatnám

Dicsekednék fűnek, fának

Mi jó dolga van Attilának…

S élete utolsó hónapjaiban, amikor már a szkizofrénia polipkarja nyújtja ki feléje csápjait, szegény beteg agya így fantáziál:

Ki-be ugrál a két szemem, úgy érzem.

Ha megbolondulok, ne bántsatok.

Erős karokkal fogjatok le szépen;

ha majd egész valómmal kacsintok –

ne mutassatok öklöt, úgy se látom.

A semmiből vissza ne rántsatok.

Gondoljátok meg: Ezen a világon

nincs senkim, semmim. S mit úgy hívtam: én,

az sincsen…

Kezdet és vég, de a refren ugyanaz, akár kilenc, akár harminc esztendős. mert költő. Mert magyar költő. Csak tessék elolvasni ennek a kötetnek egyik szörnyű írását. Egy fakszimilben közölt kérvény, amelyben a bölcsészettan hallgató József Attila az Orsz. Magy. Diáknyomorenyhítő Akcióhoz fordul pontosan 101 pengő és 50 fillér segélyért, s ahol a hivatalos nyomtatványnak erre a kérdésére: „Milyen körülmények késztették e kölcsön kérésére?” lakonikusan ezt feleli:

- Furcsa kérdés. 14 fillérem van mindössze, alapvizsga előtt állok, tanulnom kell, ki kell fizetnem a „lakásomat”, sőt, ezenfölül élnem is kell, bár ez talán nem annyira kötelező erejű, mint a belőle folyó szükségletek és emberi, társadalmi kötelességek és kötelezettségek vállalása és tisztességes teljesítése, vagy teljesíteni akarása. Ez a felelet talán szokatlan, azonban másfél hónapig nem volt lakásom s kb. ugyanennyi idő óta (vagy régebben) csak szalonnán és kenyéren élek.

A kultuszminiszter ekkor Klebelsberg Kunó gróf volt, a „magyar kultúrfölény” jelszavának atyja…

Pedig ez a nyomorgó bölcsészettan hallgató ekkor már négy éve megírta Isten című költeményét, a modern magyar lírának legszebb, himnikus dalát.

Csuda-e, ha aztán a valóság elől az őrületbe s az őrület elől a vonat kereke alá menekült szegény József Attila?

(s. g.)

Forrás: Literatura - Beszámoló a Szellemi Életről, 13. évf. Bp., 1938. június 15.