MESEJÁTÉK KÉT KÉPBEN
I. KÉP
(Szín
a Mennyország. Köröskörül mindenütt fehér és rózsaszínű felhők. A felhőkből a
szín közepén egy magas, fekete karosszék nyúlik ki. Abban ül Szent Péter. Jobbra
van a Mennyország kapuja. Két néma, fehér angyal áll mellette őrt és köröskörül
mindenütt a felhőkben is fehér angyalok állanak. A kapun keresztül ki lehet
látni az űrbe: sötétkék ég és arany csillagok. A Mennyország homályos,
misztikus, de mire a rongyos katona belép, teljes fényesség ragyog benne.)
GÁBOR ARKANGYAL (belép):
- Szent Péter atyám, minden rendbe’ van,
Akik ma reggel jöttek föl az égbe,
Mán lefeküdtek. Habos, hófehér
Selyemből készült mind a strózsák. Végre
Pihennek szegény katonák. Be furcsa:
A régi forsriftos kaszárnya-rendet
Most is betartják. Mindegyik bakancs
Külön-külön mindegyik ágya mellett
Szépen haptákban áll. A mántlijuk
Összerolózva, szíjjal összefűzve
Lóg a szegen. Fejük fölött a polcra
A névmutató cédula van tűzve.
SZENT PÉTER:
- Én azt hiszem még máma sok dolog lesz.
Még ennyi ember sohse járt a menye.
Eridj csak, Gábor, nézz a föld felé
Tán jönnek is már.
GÁBOR:
Tegnapelőtt este
Nagy ágyúdörgés hallatszott a Földről.
Mindjárt lenézek.
(A kapuba áll és a Földre néz.)
Arra lent a völgybe
A táborkonyhák fehér füstje gőzöl.
Aztán egy erdő. Lankás dombok zöldje
S odébb a Hilfsplatz. Ó kegyelmes Isten,
A Kárpátokban hogy esik a hó!
Ahán... Ni, jönnek. Jönnek ám.
SZENT PÉTER:
Való?
GÁBOR:
Való bizony. Egy egész regiment.
Ott suhogtak a csillagok alatt.
Úgy húznak erre, mint a vadlibák, -
Mily különös e holdfényes csapat. –
A vállukon egy véres, gyűrt köpeny
És rongyosak... Úgy össze-vissza jönnek,
Nem kettősrendbe. Eldobták a bornyút,
Ballagva jönnek, egyik se dalol.
SZENT PÉTER:
- Hol a csapat?
GÁBOR:
- A Göncöl felé fordult.
SZENT PÉTER:
- Estére itten lesznek.
GÁBOR:
- Szent atyám,
Az egyiknek az arca csupa vér!
SZENT PÉTER:
- Nem baj. Magától letisztul az onnét,
Ha a Mennyország kapujába ér.
GÁBOR (elborongva):
- A sapkájukon hervadt őszi rózsa,
A mundéron egy vékony kis szalag
S a szalagon a Császár reliefje.
SZENT PÉTER:
- Jön a csapat?
GÁBOR:
- Bizony lassan halad,
Vannak, kik sánták. Azokat megvárják.
Szegények. Messzi vannak. De nini...
Egy itten van már egész a közelbe.
Magába’ jött. Egy bródzsák csüng a vállán,
Fejét lehajtja, búsan marsol erre.
Most ideért. Körülnéz és csengetni
Készül.
SZENT PÉTER (az angyalokhoz):
- Vigyázzatok, ha majd belépett
Hegedű szóljon s énekeljetek
Neki.
GÁBOR:
- Valami nagyon, nagyon szépet.
(Kívülről
csengetés hallatszik. Az angyalok próbálgatják csendesen a hegedűket. Mikor a
rongyos katona belép, fölcsendül az angyalok kara. Nagy fényesség van. A katona
ámulva, elvakulva néz szét. Összegyűrt köpenyege alatt egy bródzsák csüng.)
AZ ANGYALOK KARA (ének):
- Fényesség légyen akkora,
Amilyen nem volt még soha.
Lengyel hegyekbe’ messze, messze
Meghalt egy rongyos katona.
Hazáját hűen védte ő,
Ezért került az égbe ő.
Itt élni fogsz örök
időkig,
Te szegény, rongyos katona.
A RONGYOS KATONA:
- Hű, de nagy itt a fény! Vaj’ hun vagyok?
Vajjon hun hattam el a századot?
Nem eszmílek reá.
(Szent Péterhez :)
- Aggyon az Isten
Jó estét. Ha terhire nem vagyok,
Mongya csak az úr, nem tudja, hogy merre
Tartanak rapportot?
SZENT PÉTER:
- Itt nincs rapport,
Itt nincs kommandó, nincsen kapitány.
Ez itt az ég!
A RONGYOS KATONA (elgondolkozva):
- ... A század arra vót.
Vajjon hun járnak?
(Szent Péterhez :)
Való, hogy nem látta?
Megismerhette űket nagyon könnyen:
A parolijuk olyan citrony-sárga
A kapitány meg egy fekete ember,
Nagy kún bajicca van.
SZENT PÉTER:
- Már az imént
Mondtam, hogy itten az a nagy Mennyország,
Itt nem találhatsz semmi földi lényt.
Mondd el ki vagy, hogy hívnak?
A RONGYOS KATONA:
- Fődi János.
SZENT PÉTER:
- Beszéld el, mi minden történt veled?
Ülj le.
(A katona leül egy bársony zsámolyra.)
Beszélj.
A RONGYOS KATONA:
- Várjik egy keveset.
(A bródzsákból pipát kotorász elő és rágyújt.)
- Hát ott kezdődött az egísz dolog,
Hogy ógusztusba’ én is berukkóta.
Az első század harmadik cúgjába.
- Biz én csak rongyos infanteriszt vótam.
A magazinba’ ránk ták a mundért
Oszt elindultunk.
SZENT PÉTER:
- Rövidebbre szabjad.
A RONGYOS KATONA:
- Vonatra szálltunk s fenn a Gránicon,
Mikor kiszálltunk hát parancsot adtak,
Hogy kezdődjík a svarom lénia
(Nyomogatja a pipája tüzét.)
Én patruj vótam Csé Köves Estvánnyal
A bajnétot a puskavígre tűztük,
Igy mentünk egy nagy nyíres erdőn átal.
(Emmá’ máskor vót, amit most beszílek,
Nem akkor, mikor legelébb leszálltunk, -
- Azóta persze vótunk sok csatába’!)
Hát szóval: a nagy nyires erőt jártuk.
Nem sokat mentünk. Tán egy félórát.
És megszólalt a fegyverek dörejje.
A szél elállott... Fejünk fölött az ágat
Golyók fekete jégesője verte.
Egyszerre tűlünk balra, lenn a vőgybe’
Tűzbe kerűlt az egísz regiment.
Szent ég! Hogy zengett lenn a vőgy! A század
A lankás lombnak zúgva nekiment.
Egy fergeteg vót, uram, minden ember,
Én is rohantam... Hej... (Elgondolkozik.) A trombitát
Ha jól emlíkszem, Balás Pista fútta...
... Egyszer ézem: valami mellbevág...
... Többre nem emlíkszem.
(Tenyerébe hajtja a fejét.)
SZENT PÉTER:
- No, majd a többit,
Én mondom el tenéked jó vitéz:
Gyilkos golyó repült szívedbe akkor
És meghaltál... Ámde most ide nézz:
Amennyi fényt csak látsz magad körül:
A csillagoknak végtelen sora,
Mennyország kertje, angyalok danája,
Mind a tiéd lesz, rongyos katona.
GÁBOR:
- Tiéd, tiéd.
SZENT PÉTER:
- Az életed be szép lesz!
Itt reggelenkint nincs kirukkolás,
Itt nincs rapport és nincs fegyvervizit,
Az élet egy nagy örök álmodás.
ANGYALOK:
- Itten maradsz közöttünk.
SZENT PÉTER:
- Itt maradsz.
Nagy úr leszel itt rongyos katona,
Egy rangba’ vagy az ezredessel s innen
Nem mégysz el soha.
A RONGYOS KATONA:
- Mit beszíl? Soha?
Hát Kötegyánba sohse mehetek,
Hát itten sohse lesz abfirolás?
SZENT PÉTER:
- Nem ám.
GÁBOR:
- Nézd ott egy kis csillag remeg
A végtelen sötétkék égi réten,
Az ott a Föld. Borzasztó messzi van.
RONGYOS KATONA:
(fölcsattanva, elkeseredve)
- Ki itt a kapitány? Eresszetek!
Az majd fog nékem szabadságot adni!
Mikor megy gőzös? Nem! Én elmegyek,
Én a falumba akarok utazni!..
(Kis szünet múlva odaáll Szent Péter elé:)
Uram, ha nem vóník a terhire,
Hallgassa meg aztat, amit most mondok:
Én odahaza két családot hattam:
Két kenyírevő, pendelyes porontyot,
Eztet mongya meg, ha ügyvégy az úr,
Hogy ki viseli most azoknak gondját?
SZENT PÉTER:
- Ha hiszed Istent, tudnod kell Neked:
Az árváknak az Úr viseli gondját.
A RONGYOS KATONA:
- Én hiszem istent kálvinista hittel,
Én fizetem az adót, a papot,
De mán azír – bocsássa meg az úr –
Mégis csak jobb, ha én is ott vagyok!
Az asszony gyenge, - nem mehet napszámba,
Asztalfijánkba’ talán kenyír sincs már,
- A szomszíd nem megy nékik enni adni,
A tehenet meg elviszi a kincstár
GÁBOR:
- Hány gyereked van?
A RONGYOS KATONA:
- Kettő csak uram.
Ha én ott vagyok, akkor minden rendbe’,
- Tán azt hiszik a két fattyút idáig
A nagyváradi püspök neveltette?
Szegínyek vótunk, ám a két kölyök
A nyáron is kapott két bodzapuskát
S ha más nincs, úgy eszik a sült tököt,
Mint a gerófok az arany galuskát.
GÁBOR:
- Szegény jó ember.
SZENT PÉTER:
- Most már nem mehetsz.
A Földre innen nincsen visszajárás.
A RONGYOS KATONA:
- Uram! Csak egyszer mehessek le még!
Olyan jó vóna az a viszontlátás.
Egy nádfödeles kis házam van arra,
Nem vótam benne nagyon, nagyon rígen.
.. Ha visszamennék... ott... Várad felől
Állana meg a vicinális vélem.
És én kiszállnék és én visszamennék!
Én azt hiszem a pitvarba’ lerogynék.
- Eresszenek el, csak rövid időre,
Eresszenek el, visszajövök onnét.
Egy félórára, csak egy félórára!
Tekintsen el a törvínyek fölött,
Nagyon vár énrám, tekintetes úr,
Az asszonyom, meg az a két kölyök...
SZENT PÉTER (meghatottan):
- Egy félórára... Nem volt példa még rá
De most a Földön poklok pokla zúg...
Eredj, hát eredj rongyos katona
Egy félórára, na... Szabad az út.
A RONGYOS KATONA:
- De merre menjek?
SZENT PÉTER:
- Gábor elvezet.
GÁBOR:
- Majd énvelem jössz Ládd arra megyünk
Az ott a Föld. A pirinkó kis csillag.
A RONGYOS KATONA
- No János néked megin kijutott,
Marsolhatsz újra, amíg meg nem pirkad.
Az ott Kötegyán?
GÁBOR:
- Juj, te csüggedő,
Hisz ott leszünk, egy perc se telik ebbe.
A RONGYOS KATONA: (kételkedve)
Előbb aszonták szörnyű messze van.
GÁBOR:
- Az úristennek semmi sincsen messze.
(Gábor
kézen fogja a rongyos katonát. Elindulnak. A mennyország sötétedik. Mikor már
egy kicsit messzire járnak, Fődi János csendesen énekelni kezd:)
- Fújja ja szél, fújja,
Hazafelé fújja,
Harminchetes, rongyos baka
Megyen szabadságra...
(Változás.)
II. KÉP
(Kis
parasztszoba: búboskemence, hintabőcső, két – a mennyezetig vetett ágy, sublát
sok cifra pohárral, székek. Az asztalon fotogén-lámpa ég, két 7-8 éves kis
parasztgyerek ül az asztal mellett. A nagyobbik Petőfit olvassa, elakadva, betűzve,
mint a gyerek.)
MISKA:
-A földön is harag,
Az égen is harag,
Kifolyt piros vér
És piros napsugarak.
A lemenő nap oly
Vad biborban ragyog,
Előre katonák,
Előre magyarok!
Komoly felhők közül
Bámul reánk a nap,
Rettentő szuronyok
Füstben csillámlanak.
A sűrű lomha füst
Sötéten gomolyog,
Előre katonák,
Előre magyarok!
Ropog, hosszan ropog
Csatárok fegyvere,
Ágyúk bömbölnek, hogy
Reng a világ bele...
(A gyerek elgondolkozik.)
- Idesapánk is ott van.
JANCSI:
- Ű is ott van.
- De űtet nem űltetik fel a lúra.
Gyalog megy a többiekkel egy sorban.
MISKA:
- Vajjon mikor jön meg?
JANCSI:
A Bődi Imre
Idesapja megjött, de nyomorík.
MISKA:
- Az én idesapám nagyon erős,
Nagy hagyja, hogy levágják a kezit.
JANCSI:
- Én attúl fílek, egyszer nekimegy
Egy ágyúgolyó!
MISKA:
- Akkor majd lehúzódik (mutatja).
JANCSI:
- Vigyáz az Isten rája.
MISKA:
- Jancsi te,
Gyere játszunk egy kicsikét bujósdit.
JANCSI:
- Na.
(A két gyerek játszani kezd.)
(Bejön a rongyos katona felesége, meg a szomszédasszony.)
SZOMSZÉDASSZONY:
- Ne eméssze asszonyság magát.
Majd csak visszajön.
FELESÉG:
- Dehogy jön már vissza.
Dehogy, dehogy jön. Nem má, sohasem!
SZOMSZÉDASSZONY:
- Ne ríjjon. visszajön.
FELESÉG:
- Hisz itt a lista.
És benne áll a neve: Fődi János.
Ki lenne más?
SZOMSZÉDASSZONY:
- Az is tivedhetett,
Aki e fránya listákat kitőti:
Lehet nem akart Fődi Jánost írni.
Az is lehet, hogy Bődi, vagy hát Ződi.
Csak egy betű.
FELESÉG:
- Sovány vigasztalás.
Meghótt. Hogyha senki se mondaná,
Akkor is tunnám. Tennap egy kivert
Fekete kandur űlt az ágy alá.
Halált jelent.
SZOMSZÉDASSZONY:
- Halált a szent fenét!
(Gondolkoznak.)
FELESÉG:
- Pedig milyen jó lenne, hogyha élne.
Ippen most fordúlt jobbra a sorunk.
Úgy vót, hogy mostan majd tavasz felé
Két süldő disztót hízásba fogunk.
- A táblázás a házrúl lefogyott
És most má, hogy a gyerekik is nőnek,
Vehettünk vón’ a Bakos tanya mellett
Simonkerékbe’ egy kis darab fődet.
De így mi lesz? Kúdulni mehetek.
SZOMSZÉDASSZONY:
- Én nem csüggednék, ha magának lennék.
Valaki kopogtat.
(A református tiszteletes úr jön: felöltővel, esernyővel a
kezében.)
PAP:
- Adjon az Isten nyugodalmas estét.
FELESÉG:
- Jó estét tiszteletes úr!
(A gyerekekhez: )
Kezet
Csókolni!
(Kezet fognak.)
- Itt a tiszta szék. Tessék.
(A gyerekekhez.)
- Na gyerték hát. Olyan vadak ezek.
(A gyerekek kezet csókolnak.)
PAP:
- Hogy merre jártam, gondoltam benézek.
Nahát mi újság?
FELESÉG:
- Tiszteletes úr,
Éngem má összetört a fájdalom.
Ki hitte, hogy mire a hó lehull,
Özvegy leszek? Meghótt a jó uram!
- Meghótt szegíny – meszes gödörbe tettík
- A sok katonát közös sírba ássák –
És nem tudni, hogy hová, merre vittík.
Pedig a sírját mindig fölkeresném.
-A külfődekre hogy mennyek utána?
Én istenem.
SZOMSZÉDASSZONY:
- Mindig búsúl szegíny.
PAP:
- Vígasztalódjál, egyházunk leánya.
FELESÉG:
- A két árvának ki viseli gondját?
PAP:
- Ha hiszed Istent, tudnod kell neked:
Az árváknak az Úr viseli gondját.
SZOMSZÉDASSZONY:
- Bizony. Az árvák nem maradnak árván,
Az Isten csak a rosszakkal pörös.
PAP:
- A szent hazáért halni drága üdv.
Nézd itten ezt a férfiút.
(Ferenc Ferdinánd arcképére mutat.)
SZOMSZÉDASSZONY:
- A trónökös.
E vót az első.
FELESÉG:
- Ó csak legalább
Úgy jött vóna meg, hogy ápolni kéne
Mint a Sárközi Julcsa idesbátyja,
Hogy vigyáznék rá,
hogy törődnék véle!
Ezerjófüvet szednék kint a réten,
S ha mást nem, legalább itt halna meg
A kezeim között...
ÖREGASSZONY (berohan):
- Aggyon az Isten,
Itthon van lelkem Fődiné? Remeg
A lábam úgy futottam. Az elébb
Jött a vonat. sebesülteket hozott
A Fődi Jánost egy hordágyon hozták.
Sápadt az arca szörnyen lefogyott.
SZOMSZÉDASSZONY:
- Ugyi montam, hogy nem jó vót a lista.
FELESÉG:
- Az én uram?
ÖREGASSZONY:
- Ahát. Csak ismerem.
FELESÉG:
- Az én uram?
SZOMSZÉDASSZONY:
- Montam, hogy visszajön!
PAP:
- Én ebben az Úr kezét keresem
(Két
szanitéc-katona hordágyon behozza Fődi Jánost. Egy szanitéc-altiszt jön velük,
hosszú katonaköpenyben, sapkája lehajtva és az állán összegombolva. Karján a
Vöröskereszt jelvénye. Írást húz elő.)
ALTISZT:
- Ersatz-reservist Fődi János. Itt van.
Ivangorodnál nagy sebet kapott.
Lakásán ápolandó.
(Asz asszony odaborul mellé.)
- Jó uram!
(Nézi a sebesültet.)
Hiszen lélegzik. Hiszen nem halott.
ÖREGASSZONY:
- Ágyazni izibe’!
FELESÉG:
- Ágyazzatok!
(Az
asszonyok gyorsan megágyaznak. A két szanitéc-katona szalutál, elmegy. Az
altiszt itt marad.)
PAP:
- Én is segítek. Rátesszük az ágyra.
No, asszonyok.
ALTISZT:
Majd én is itt
leszek!
(A rongyos katonát fölteszik az ágyra.)
FELESÉG:
- Ó Istenem, hogy megnőtt a szakálla.
PAP:
- Egy nagy eszméért hullt a vére néki,
A Jézus arca is efféle arc volt.
FELESÉG:
- Az idesapja lent vót Bosznijába’.
ÖREGASSZONY:
- Az öregapja negyvennyócba’ harcolt.
FELESÉG:
- Eszmíljen föl kigyelmed! Én vagyok.
A két fija is itt van.
SZOMSZÉDASSZONY:
- Nincs magánál.
PAP:
- Majd eszméletre jön, csak csend legyen.
Csak csend.
ÖREGASSZONY:
- Jaj, nincs kegyetlenebb a láznál!
FELESÉG:
János, beszílje el,
hogy merre járt,
Mi vót? A rígi ágyat fekszi kend...
SZOMSZÉDASSZONY:
- Egy kis citronyvizet kék néki adni.
ÖREGASSZONY:
- Teját.
PAP:
- Vigyázzatok. Beszélni kezd.
(Hallgatóznak.
A rongyos katona lázában beszéli kezd. Később egy kicsit föl is ül az ágyban.)
A RONGYOS KATONA:
- Egy nyíres erdőn vitt az útunk átal...
Én patrúj vótam Csé Köves Estvánnyal...
Nem sokat mentünk. Tán egy félórát.
És megszólalt a fegyverek dörejje...
A szél elállott... Fejünk fölött az ágat
Golyók fekete jégesője verte...
Egyszerre tűlünk balra... lenn a vőgybe’
Tűzbe került az egísz regiment...
Szent ég! Hogy zengett lenn a vőgy! A század
A lankás dombnak zúgva nekiment...
Egy fergeteg vót ottan minden ember...
Én is rohantam... Hej! (Gondolkozik) A trombitát
Ha jól emlíkszem Balás Pista fútta...
(Amit
idáig elmondott, akadozva, agy szünetekkel mondta el. Közben kívülről kommandók
hallatszottak: „Betartani a plänkler-abstandot! Vigyázat! Aufpassen!
Schwarmführerek figyelni a kommandánsra! Erster, zweiter Schwarm Sprungweise
vorwärts! ...” Mire a rongyos katona az utolsó szót kimondta, kint hallatszik a
kommandó: „Sturm!” Erre a trombiták rohamra fújnak és a dobok lázasan
kerepelnek, sok torok kiáltja egyszerre, összevissza: Hurrá!)
...
Mi az? Álmodok?
SZOMSZÉDASSZONY
(az ablakhoz megy, kinéz):
- Itt a réten át
A regruták gyakorlatoznak erre.
(Kint elcsendesül a zaj.)
FELESÉG:
- Jaj, kedves drága jó uram, ha tudná,
Hogy mennyit ríttam kendír. Tennap este
A cédulát is elhozták má’ kendrűl.
Mi azt hittük, hogy ríges ríg halott.
A két gyerek is kigyelmedre gondolt
S én csak rittam...
A RONGYOS KATONA:
- Éngem ne bánjatok.
De ide figyelj, nem sok időm van má’
És amit mondok, aztat jól jegyezd meg:
Ha disztót akarsz a tavasszal venni,
Ha derága is: a jovát keressed.
Vigyázz, hogy vészes falkábul ne válassz!
Csürhére ne kűdd, csak itthon neveld.
Aztán, várjál csak...Mostani új évre
A táblázás a házrul má letelt.
Fődet ne vegyél... Továbbra is ott kell
A két fattyút az oskolába’ hagyni...
Őrizd a pízt... A tehenet, ha kírik
Százötven pöngőn alább nem kell adni.
(Hátrahanyatlik. Haldoklik.)
FELESÉG:
- Jaj Istenem, a szeme felakadt!
SZOMSZÉDASSZONY:
- Hamar vizet!
ÖREGASSZONY:
- Má nem kell. Má halott.
PAP:
- Az Úr magához szólította őt.
(A
szanitéc-altiszt ezalatt levetette a hosszú köpenyt, letette a sapkát és Gábor
arkangyal áll a szobában az első kép hófehér bibliai öltözetével.)
GÁBOR:
- A félóra letelt...
PAP:
- Imádkozzatok.
(Lehajtott fejjel, csöndben imádkoznak. Kis idő múlva
kívülről nagyon halkan hallatszik az angyalok kara:
- Fényesség néki akkora,
Amilyen nem volt még soha.
Lengyel hegyekbe messze, messze,
Meghalt egy rongyos katona...)
(Vége.)
(Forrás: Zilahy Lajos versei 1914-1916 – Beöthy Zsolt előszavával
– Bp. 1916. Singer és Wolfner kiadása)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése