Melly emberre születekor
Egyszer Melpmene! szép szemeket vetél,
Nem nyér isthmusi próba közt
Bajvívó nevet az; s rá haditettiért,
Hogy sok büszke királyt levert,
És hérósi fején délusi ág lebeg,
Nem néz a Capitolium.
Tibur bő mezején csergedező vizek
S a sűrű csere fürtjei
Formálnak neki írt aeoli verseken.
Róm', a városok asszonya
Kellő lantosinak szép seregébe hát
Béméltóztata engemet:
És nem marnak is úgy már az irígy fogak.
Óh, szent szűz! ki az én arany
Lantomnak gyönyörű zengzetit izgatod,
Óh, a néma halakkal is
Hattyú-hangzatokat kedvre közölhető!
Mind néked köszönöm, hogy a
Mellettem lemenők ujja reám mutat,
S néz, mint római lantverőt:
Tőled van, ha mi van, köz becsem, életem.
(Ford.: Csokonai Vitéz
Mihály, 1799.)
*
Forrás: Homér és Osszián
- Versfordítások Faluditól Arany utánig 1750-1900, I. kötet, Magvető
Könyvkiadó, Bp., 1957.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése