Már ércnél is erősb oszlopom áll, s magasb
Mit sok kincsbe kerűlt pyramisok, nem árt
Ennek záporeső s északi szél dühe:
El nem döntheti ezt számtalan év sora,
S halkan mendegelő hosszas idő keze.
Rajtam teljes erőt nem veszen a halál;
Jobb részem nem esik sír fenekére le;
A késő maradék emlékezik reám,
S napról-napra dicsőbb névvel öregbedem,
A főpap valamíg a Kapitólium
Dombján és vele a szűz fel-alá menend.
Majd, amerre lezúg a sebes Aufidus,
S hol pór nemzeteken Daunus uralkodtt,
s szomjas föld ura volt, a lakos emleget;
Mert, ámbár alacsony származatú, magas
Lettem, s kezdtem olasz verseket a görög
Lantnak hangja szerént zengni. Kevély lehetsz,
Érdemmel keresett s nyert nevedért; nekem,
Kedves Melpomeném, delphusi lobot adj.
(Ford.: Virág Benedek,
megj. 1824.)
*
Forrás: Homér és Osszián
- Versfordítások Faluditól Arany utánig 1750-1900, I. kötet, Magvető
Könyvkiadó, Bp., 1957.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése