"Az ki a mennyboltot szemlélte s az égöveket mind...
....................................................................................
S látva Konón engem, Bereníké hajzata fürtjét,
áldozatul melyet ő égilakóknak adott...
.........................................................................................
Esküszöm, életedet téve reá s fejedet..."
.........................................................................................
"...melyre a Nap leragyog, hegy foka is lerogyott,
Arszinoé, az anyád ék-oszlopa, úgyhogy Athószon
törtek a pusztító perzsa hajóhadak át.
Mit tegyek én, hajfürt, ha a vastól porba omolnak
nagy hegyek is? Khalübök fajzata halna ki bár,
mely feltárta a föld rossz termését, ki is ásta,
és kieszelte, hogy készül a vas kalapács!
S hogy hajfürt-hugaim, lenyesettet, sírva sirattak,
hirtelen itt termett szárnysuhogással a szél,
Memnón bátyja, a záporesős, ibolyás övü úrnő
lokriszi Arszinoé szélparipája hamar,
s engem a nedves-esős levegőn át langy fuvalommal
ellebbentve letett Küprisz ölébe legott.
Mert Zephürítisz volt, ki parancsát erre kiadta,
ő, a kanóposzi part tája körül lakozó.
S hogy ne csak egymaga Minóisz csillagkoszorúja
hintse az égboltról földilakókra a fényt:
mécses lettem ezért a temérdek mennyei mécs közt
én, Bereníkének szép haja fürtje, midőn
Küprisz, esővíztől csöpögőt, a haláltalanokhoz
új csillagnak a sok régi közt fölemelt.
Nem lelek ebben oly új örömöt, mint bánatot abban,
hogy sohasem lehetek már haja fürtje fején,
hol sokat ittam, amíg szűzlány volt ő olajokból,
ám sosem ízlelem én asszony fő kenetét."
(Ford.: Kárpáty Csilla)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése