Mikor már búcsúzóul szeretkeztek,
és nyitott szemmel figyelte a látványt,
kéjesen meg-megvonaglott, eltorzult
az arca, szinte sikoltozott az aktus
gyönyörétől, a pusztítás és a pusztulás,
a rongálás, a hidak fölégetésének örömétől,
az idő kerekének megakasztásától, a küllők
elferdítésétől, a bőrükbe fúródó fém-
szilánkok sebző táncától, a kötelékeken
ejtett ezer vágástól, végső szétnyisszantásától,
a testére zuhanó test rokoni idegenségének
felismerésétől, a mozdulataikból áradó
eltökéltségtől. Sírt örömében testükből
a szeretet sóhajtásszerű távozása miatt,
sírt, mert úgy vélte, az felel, akit most
büntetnek, a hónapok óta érzett,
alattomosan terjedő fájdalomért, a lélek.
(Forrás: HOLMI XXI. évf. 5. sz. 2009. május)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése