Szép arcú volt a kedves,
ahogy megpillantottam:
szívemhez, szellememhez
öröm társult legottan.
Boldog vagyok, ha látom,
kit szerettem nagyon,
ha szájoncsókolom:
máris új csókra vágyom.
Mikor száját kerestem
s keblén játszott kezem,
karomba-ernyedetten
így kérlelt csöndesen:
- Uram, ha útrakél, ne
legyen sokáig távol,
nem szép dolog magától,
hogy itt hagy engem égve!
S így szóltam induláskor:
- Madonnám, Isten véled! -
Elbúcsúztam a lánytól,
ki rám könnyezve nézett.
Sírással, sóhajokkal
mesterkedett serényen,
nem is volt könnyü nékem
útrakelni azonnal.
Nem mentem olyan messze,
hogy elfeledtem volna,
úgy tartoztunk mi össze,
mint Trisztán és Izolda.
Ha majd elémbe téved
hölgykoszorúban újra:
csitul szívemnek búja
s szellemem újraéled.
(Ford.: Baranyi Ferenc)
(Forrás: Szerelem és nemes szív – Olasz költők versei Baranyi Ferenc fordításában – Hungarovox Kiadó Bp., 2003.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése