1
Sion miatt nem fogom szám,
sírok inkább Róma romján,
míg igazság nem derül
újra ránk, s akár a lámpa,
egyházunkra fénysugára
igazaknak nem vetül.
2
Megcsúfolva, lent a sárban
nyög Sion nehéz igában;
s mit jajongtam untalan:
hogy Siont biz’ cserbehagyták,
s özvegyülten földre csapták,
- most tapasztalom magam.
3
Láttam fejét a világnak:
örvényként Szicíliának
mély vizében tátogat;
ott a Kettős Tenger árja,
s fal be Crassus ronda szája
ezüstöt meg aranyat.
4
Scylla ott csahol galádul
és, mely kincset nyel falánkul
s nem hajót, Charybdis ott;
ott ví egymással hajó, sok,
ütköznek meg bősz kalózok:
azaz kardinálisok.
5
Scyllának bizony kopói,
az igazság elnyomói
Kúriánk ügyvédei;
csábítják a pénz hajóját,
s tönkre zúzzák, vízbe nyomják,
álnok ellenségei.
6
Szirtek lent és fent szirének,
elpusztul, ki arra téved,
feje fölött hab csap át.
Emberarcot lát, de mélyen
a szirénszív belsejében
ördögszülte rosszaság.
7
És Charybdis tombol egyre,
vagy helyénvalóbb helyette
az, hogy „kancellária”;
ott kevésért kevesellnek,
s nincs meg ott a nincstelennek
Gratianus igaza.
8
Franco, ő - így értsd azonban! -
ő e Kettős Tenger ottan,
olcsó tréfának ne hidd;
kétfelől hab zúdul össze,
életed hogy ott ne veszne,
elveszted filléreid.
9
Széllel ott kél szél birokra,
süllyed víz alá vitorla,
bíbor, bársony és selyem;
ott a föld sírverme, ott fal,
ott habzsol be bő torokkal
Franco mindent éhesen.
10
Ott a szirtek és szirének,
ők, kik hízelgőn beszélnek,
s dől feléjük már a kincs;
biztatnak derűs reménnyel,
majd lecsapnak kapzsi széllel,
s volt az erszény s vége: nincs...
11
Édes hangon éldelegnek,
nyájas szókkal szépelegnek,
elsőbb jókat mondanak:
„Ismerlek, testvérke, téged,
légy nyugodt, én mit se kérek,
hisz te Frankhon sarja vagy.”
12
„S ismerem hitét hazádnak,
bőkezét és jótanácsa
révét élveztem sokat;
a miénk vagytok, miénk ti,
szentszék báránykái, régi
s módfelett kegyelt fiak.”
13
„Vétkeztek? Mi megbocsátjuk,
és a mennyt annak kitárjuk,
ki feloldozást talált;
él törvényeink hatalma,
és bilincsbe, színaranyba
ver minden kevély királyt.”
14
Ott a földnek mocska egyben,
egy hajóban, telhetetlen
még tevéket is lenyel;
hálót vet ki, s mint oroszlán
bőgve és falánkul osztán,
mit csak ér, már tűntet el.
15
A fő-fő kalóz e tájon
- Fattyú, így hívják találón. -
leshelyén görbedve ül;
roppant hájhas, bőre löttyedt,
nincs is nyilván nála szörnyebb,
az erény is benne bűn.
16
Nem Thetist, Achilles anyját,
e vizek nem őt uralják,
kit könyvből rég ismerünk,
sőt inkább a pénz edényét,
kincsek átokverte nénjét,
kit Erszénynek tisztelünk.
17
Ez ha duzzad, a kalóz fal
egy asztalnál a hajóssal,
s jó barátokat talál.
Ám ha istennőnk soványka,
szélnek hullám kél nyomába,
és a gálya mélyre száll.
18
Sziklák akkor összecsapnak,
míg csak mind, kit közbekapnak,
pőre nem lesz s nincstelen;
sír a kalmár - régen oly dús,
s küszöböknél, árva koldus
kántál kint keservesen.
19
Érdekel, kik hát e sziklák?
Ajtónállók ők, akik, ládd,
tigrisek bár s bősz vadak;
pénzes gazdagok mehetnek,
s nem mondják a pénztelennek,
a szegénynek, hogy „szabad!”.
20
Ám valót ha írhatok még:
így is vár ránk két nyugodt rév,
békességes két sziget;
náluk meg lehet pihenni,
roncs hajókon tenni-venni,
foltozgatni lékeket.
21
Mert hisz Meldában ki székel:
Pávia szülötte, Péter,
révnek bízvást mondható;
tengerár ha zúgva tombol,
megcsitítja, ráparancsol,
s enyhelyet lel ott hajó.
22
Nála is nagyobb a másik,
termőföld, kert, mely virágzik,
jámborság jó balzsama:
Sándor ő, én Sándorom, ki
mennyben méltassék nyugodni,
ha örökre alszana.
23
Irgalommal néz az árva,
bajjal küzdő sok deákra,
szívében jóság buzog.
Példás hívő, csak ne hagyná
Elizeust: rontsanak rá
a simóniákusok.
24
Franco? - ő senkit se szánna,
férfi vagy nő: mit se bánja;
ember? - semmiség neki;
dugva, kenve egyre-másra
hozzátódulnak rakásra
mind az Úrnak népei.
25
És ahány a kardinális,
új jogon prédálja máris
Üdvözítőnk örökét.
Nérók Péter jelmezében,
gyönge bárány külsejében
farkas rejtezik, sötét.
26
Néznek mint új jogra már a
szörnyeteg simóniára,
s lábuk rossz irányba tart;
oktatnak, bár oktatatlan,
oktatnak, hanem tudatlan:
vak vezet világtalant.
27
Így szokták a kardinálok,
Így szokták e kárcsinálók:
nyálazkodnak még előbb;
jót igérnek és nem áron,
ám a végső számadáson
megvágják erszényed ők.
(Ford.: Csorba Győző)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése