I. Helyi történelem.
A fiatalok nem tudják, mikor keletkezett a város.
Nem tudják az öregek sem,
mert már nagyon régóta van így, ahogy most.
A temető dombjára kőkeresztet állított a nép.
Minden éjjel gyertyák égnek ott a szélben,
mint az oltáron.
Gyertyák a halottakért:
a helybeli lányok állították,
félnek, hogy különben nem mennek férjhez.
A nagyanyák se csinálták máskép.
II. A riói fiatalember.
Az adóhivatal elé lejár beszélgetni
nagykomolyan, minden este,
elragadtatott tisztelet veszi körül.
Vacsora után van: leszáll az enyhe éjjel,
megható túlzással kifestett lányok
érzelmesen sétálnak odaköszönnek: jóestét!
Egy-egy beszélgető csoportból
(a sötétben csak a kalapok konturja rajzolódik ki)
zsongó morajjal szállnak az ég felé
a házassági spekulációk.
III. Bezzeg a vasút...
A hullámzó öszvérnyáj élén a hajcsárral
feltűnik az utca végén.
Az adóhivatal előtt
a helység főbb személyiségei
gúnyos-búsan csóválják fejüket.
A nap áttüzesíti a kocsiút kőkockáit
(akkor rakták le, mikor itt járt a császár)
az öszvérek riadtan felszaladnak a járdára
és lelegelik a fák ágait.
Hangosan pattog a hajcsár ostora,
megindul a nyáj, majd sárga porfelhőben
eltűnik a dombon.
Az adóhivatal előtt, az árnyékban
a helység főbb személyiségei
tétlen kezükben sodrott cigaretta,
szívük mélyén politikai csalódások
s az utolsó kérvény fogadtatásának keserve:
„alulírottak” hiába kértek vasútat a kormánytól.
(Ford.: Rónai Pál)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése