A törzs orvosa, a bare
kijelentette, hogy a kacika meg fog halni.
Taguimegera, öreg indián, a bororo törzs főnöke
nem eszik többé, nem iszik többé,
megmondta a bare, hogy meg kell halnia.
Szalmafedeles palotájában
fonott ágyán hever egykedvűen,
nézi a férfiakat, akik körülveszik,
várja a halált, aki nem késhet.
Meghalt Taguimegera...
Megkezdődik a gyászszertartás, a bocororo:
kiterítik a földön és virággal borítják
a főnök kiaszott testét.
A törzs táltosa, az areotorare
rekedt urutau-hangján gyászdalba kezd,
rázkódik tollas teste,
csapkodja a földet a lába.
A rokon indiánok vállukra emelik a testet,
odébb viszik, s otthagyják virágokkal borítva,
s lassan ellepik a férgek.
Napok múlnak.
Mikor a test feloszlott,
a földről elviszik a folyópartra.
Csontjait ott lemossák és elássák
egy mélyre vájt gödörben,
örökre ott maradnak,
mert nem keveri össze soha senki,
senki!
(Ford.: Rónai Pál)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése