Gyárak kerékfogai között akár a férgek
nyűzsögnek a munkások levágott ujjai,
műhelyek gépszíján gyermekek
szétmorzsolt belei futnak ide-oda,
munkáslányok színe és mosolya elhal
szövőszékek monoton moraja közt;
megette a repülőgép a kóbor fiak
anyaváró vágyakozását,
vannak már gépek ifjakat vakítani
kik látni vágyták, hogy halad a világ.
Meg kell őrülni, jaj, úgy üldöz
a gépek gyilkos gőgje s ereje.
Hova lett a mécses reszkető világa,
hogy beragyogja régies dalomat?
A költészet liturgiája elveszett,
az Osram-lámpák fénye gyászosan
homályosít el minden verset itt.
Jaj! van e földön oly szomorúság,
melynek még könnye sincs,
meddőségében annyira kiszáradt.
Ide-oda rángatott test vagyok én.
Szemem a föld felszínén kóborol,
de nagyobb veszélyek fenyegetik,
mintha az égre szállva csillagok közt
próbálná a szemlélődés akrobatikáját.
Nagymamácskám, messziről jövök én
évszázadok óta gyalogosan,
taníts meg újra térdepelni,
este van már, hadd aludjak el.
(Ford. : Rónai Pál)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése