A tiszta napfény e perceiben, míg meg sem lebben a pálmák lombja, míg símán ragyognak a kavicsok, s fények, szikrák, csillámok tündökölnek, hallom Brazília hatalmas énekét.
Hallom az iguassui vízesés hablovait, hogy futnak a sziklák meztelen élén, hogy ágaskodnak, toporzékolnak a friss, párás levegőben, hogyan veri lábuk az ütemet az üde reggel zöld vízcseppjei, zöld buborékai közt;
hallom szomorú dalodat, komor és barbár dalodat, Amazonas, lassú vizedet, mely lustán úszik, mint sűrű olaj, mely lassan hömpölyög, hömpölyög egyre, medre meredek partját nyaldossa, kiszaggatja a fák gyökerét és szigeteket sodorva magával, bezúdul a szelíd Oceánba, mint a bika, melyet dárdák, lándzsák, botok, ágak hajszolnak, míg be nem ront a küzdőtér közepére;
hallom a földet, hallom mint roppan repedezve a rög forró anyatestén, mint pezsdül az erdőn bronzlábú favágók talpa alatt, hogy porlik millió görgő göröngyre, milliárd porszemre Joazeiro útjain, hogy izzik, lángol kemény kérgével a cratói platón;
hallom a rengetegek zsivaját, hallom, hogy csengve zengnek, zsongva zsibongnak, csicseregve fecsegnek az erdők, darazsak dobja dobol, csőrök csapata csíp, méhraj moraja száll, begyek feszülnek, szárnyak zízegnek, suhognak, szállnak, rovarok cirpelnek, csattognak rágnak, – hallom a rengetegek zsivaját az ég kék boltja alatt;
hallom, hogy kacagnak a friss patakok, hogyan pattannak vígan a pisztrángok hátán a nyeregbe,
hogyan ingerlik az iszapba búvó, aranyos hátú gyors halakat;
hallom, hogy őrlik a malmok a nádat, hogy telnek csurgó mézzel a kádak, hogy csurran a mézga a fazekakba, hogy vág a bozótba útat a fejsze, hogy rág a fatörzsbe útat a fűrész, hogy fut a falka: Szélsebes, Szikra, Vasfogú, Cápa meg a többi fürge vadászeb, a menekülő nyúl, a futó kis sussuarana után, hogy sütkéreznek a napban a tócsák és pocsolyák, hogy csattog a kaitetuk állkapcsa, mikor lesből rátörnek az őserdők árellepte szegélyén alvó kaimánok csapatára:
hallom, hogy dalol, zümmög, harsog, üvölt egész Brazília földje;
hallom a függőágyak suhogó lengését, a szirénák vad sivítását, gyárak pörölyös, kalapáló, zúgó, zengő, dohogó moraját;
hallom, hogy robban az ekrazit, hogy csikorognak a kikötők emelődarui, hogy keringnek a kerekek, hogy süvítnek a sínek, hogy zengnek a völgyek, a dombok: hallok nyerítést, bőgést, ugatást; hallom, harang szól, rakéta pukkan Ouro Pretoban, Bahiában, Congonhasban és Sabarában; hallom, a tőzsdék hogyan szajkózzák értékpapírok árfolyamát, a felhőkarcolók tövében hogy nyűzsög az utcasereg; hallom a sokféle faj kiabálását, mit a nyilt kikötőkből az ország szíve felé űz, hajt a dagály;
a tiszta napfény e perceiben hallom egész Brazíliát; napbarnította hazám, itt úszik előttem a levegőben minden beszélgetés, ami földedről ég fel száll; hallom, a kávéültetvényeken hogy beszélget a
szüretelő, mit mondanak a bányászok a föld sötét tárnái ölén, a vasmunkások a gyárak izzó kohóiban, a gyémántkeresők, míg szűrőiken átszűrik a földet, a munkavezetők a farmok forró terraszán;
de a tiszta napfény e perceiben, míg meg sem lebben a pálmák lombja, míg símán ragyognak a kavicsok, s fények, szikrák, csillámok tündökölnek,
én elsősorban és mindenekfelett
rengő bölcsőid dalát hallom, Brazília, ringó bölcsőidét, hol gondtalan alszik, míg barna arcára egy csepp tej csurran kicsi szájából,
alszik a holnapi ember.
(Ford.: Rónai Pál)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése