És rejtelmes csillagkereszt6 nyitotta szét
az égen négy kezét
s öt óriási mécs
kigyúladt, mint roppant jövendölés:
... Erre a földre egy nap négy faj ér majd,
kiket négyféle vér hajt
ködéből távoli utaknak
amerre száraim mutatnak.
És vándorai minden egyes útnak
ide, ahol száraim összefutnak,
erre a földre érkeznek meg egykép
hogy itt váljék belőlük egy faj, egy nép.
Erre a földre egy nap négy faj ér,
mikor a végső harc zaja elült,
mikor a szívek dühe kimerült
és a ruhákon megalvadt a vér;
a testeken nem látni sebhelyet,
a gyűlölet kihal,
a fájdalom nem lesz csak apró felhő,
mely elsuhan és seb helyett
piros virágként fakad fel a dal...
És nem lesz többé gyűlölet a földön
és nem lesz többé faj, hogy fajt gyűlöljön.
Mert én vagyok az Út, mely sötét még,
de ha egyszer eloszlik a sötétség,
az emberség tündöklő útja lesz,
mert én vagyok a ragyogó kereszt,
az egyetemes szeretet szerezte
vérkereszteződés csillagkeresztje.
A karjaimat felétek kitárom,
a tágas tér ölén, hogy hívjalak:
Ti mind, akik szenvedtek e világon,
gyertek, van még hely itt elég, nagy itt az ég,
feledtető e nagy tető,
elfértek mind az ég alatt!
Gyertek ti is, ti éhezők,
bőven teremnek a mezők,
itt jut mindenkinek falat!
S ki szomjúságtól eleped,
az mind ihatik eleget,
itt szomjan senki nem marad!
– – – – – – – – – – – – – –
Mert én vagyok az Út, amely sötét még,
de ha egyszer eloszlik a sötétség,
az új ember majd énrajtam halad.
(Ford.: Rónai Pál)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése