Minden szeret!
A csillagok, rovarok, gyökerek
lehiggadt vággyal vagy vad szenvedéllyel,
az ég, a föld, a nappal és az éjjel,
minden szeret, minden szeret!
A szakadékok torka csupa kéj,
van, kit magához húz a buja mély,
csókja szédítő, ölelése izmos,
ölébe láz von s tébolyult szadizmus,
szólongat folyton és kínálja keblét,
hol vágyat és lázt csillapít a nemlét.
Vagy figyeld, hogyan ölel a lián:
fojtva, szorítva kúszik fel a fán
s a szálfa kényes, vastag törzse roppan
– a nő szerelme sem tud ölni jobban –
felfut egészen a lombokig a
sajgó erotika,
mint hogyha csók közt fojt két vad, meleg kar,
vagy rádtapad egy száj s lihegve megmar.
A szerelem s a halál násza titkos:
egy bomlott csókban, két parázna cinkos,
ha találkoznak, ellobban az élet.
A kéj – vad szenvedést igér,
gyönyör – csak az, ami gyötör
és elpusztulsz, ha vágyadat kiéled,
Ezért látsz mindenütt, bárhova nézel,
szerelmet, mely öl, életet emészt el,
mely csellel harcol, akár a gyökér
s a föld nedvét szívja, ahova ér,
vagy fáj és szenved, mint a terhes ág,
mely földre hajlik s tiszta égbe vágy.
(Ford.: Rónai Pál)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése