Brazil kaucsukfacsapoló,
az őserdő homályán
aludj, aludj.
Hogy lásd, hogyan szeretlek,
altatódalt írok neked,
altatódalt, hogy elpihenj.
Nem könnyű feladat ez,
szeretnék szólni, s nem tudok,
hallani vágyom s nem tudom
a brazíliai szót,
mely álmot hozzon szemedre...
Aludj, kaucsukfacsapoló...
Milyen lehet a sötétség
az acrei7 ősbozótban?
Milyen lehet az illata,
lágysága vagy keménysége
annak a földnek, mely az enyém is?
Nem szánalmas, hogy én nem hallom
az uirapuru dalát,
nem hallom csak hallomásból,
nem ismerem csak képről?
De te csak aludj, aludj
az őserdő homályán
acrei kaucsukfacsapoló,
brazilabb, mint én vagy bárki más.
Látod, kaucsukfacsapoló,
oly szívesen elnéznélek,
símogatnálak, míg alszol,
de vigyázva, fel ne ébredj,
elsimítnám óvatosan
homlokodból hajadat.
Egyet-mást már tudok rólad...
Nem vagy túlságosan testes,
inkább vézna, alacsony,
s olyan sápadt, Uram Jézus,
mintha nem is volna véred –
de azért erős a kecske!
Nem vagy szép, de elegáns sem,
ritkán szólsz csak és mogorván,
nem sportolsz és nem viselsz
tropikál ruhát... egyszóval
nem költesz ezer dologra,
ami vígasztal s talán örömöt ád.
De brazil vagy izig-vérig
brazilabb, mint én vagy bárki más.
II. Péter császárt mi
kergettük ki, te meg én...
a londoni bankároknak
mi tartozunk, te meg én...
nyakig úszunk adósságban,
de mikor dolgozni kell,
megdolgozunk, te meg én –
hogy N. N. képviselő úr
lányának a nyakacskáján
igazgyöngy legyen a dísz...
– aludj csak, bajtárs, aludj csak –
de soha nem láttuk egymást,
nem tudunk egymásról semmit,
sose hallottunk egymásról,
nem is hallunk sohasem.
Tudd meg, kaucsukfacsapoló,
én nem tudok semmit, de semmit,
pedig könyvek vesznek körül,
zsarnok könyvek, élősdiek,
kik minden vért és minden pénzt
kiszipolyoznak belőlem
s egyből sem árad szeretet.
Bizony nagyon magam vagyok
ezen a bölcsességfarmon,
magam vagyok az emberész
ennyi „csodás” terméke közt,
s nem hallom társaim szavát,
a gauchók távoli szavát,
kiket olyan boldogtalan
szeretettel szeretek.
Biztosan te sem képzeled,
hogy valahol egy más brazil,
valahol délen egy költő
azon töpreng, hogyan alszik
a kaucsukfacsapoló
s azt kívánja, hogy az álma
tiszta, mély, boldog legyen.
Sőt azt hiszem, mindez téged
nem érdekel egy cseppet sem
s tán untatna is, ha tudnád.
De én barátod vagyok
és mégis azon igyekszem,
hogy ne menjek el melletted
közönyösen, közömbösen...
A gondolatom s a vágyam
(...közönyöm és unalmam...)
a kaucsukfák árnyékában
(...közönyösen, unottan...)
körülötted ólálkodik,
körülölel szeretettel...
Aludj, kaucsukfacsapoló,
szeretetem körülfog
aludj, aludj, brazil,
aludj, bajtárs, aludjál,
barátságom körülfon.
Aludj, brazil, aludjál,
aludj...brazil...
brazil...aludj, aludj.
(Ford.: Rónai Pál)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése