Én nagyon szeretem azt a vidéki csendes
és névtelen megállót, hol nincsen forgalom
s hol éppen csak megáll egy-két percre az expressz.
Kopott kis állomás, meszelt fal, unalom,
és az ablak mögött egy lány, ki egyre les, les.
Ha befut egy szerelvény, függönye félve rezdül
és kémlel kifelé a csukott üvegen,
míg a hosszú vagonsor ablakain keresztül
kíváncsi utasok néznek ki hidegen
és bámulják a lányt, ki a szobában bent ül.
Egy fütty... s a messzeségben már elnyeli a köd
a házat és a lányt – mi rohanunk a gyorssal.
Csak én érzem, hogy engem valami odaköt,
és kérdezem: nem ő volt a várva-várt, örök,
az egyetlen asszony, kit nékem szánt a sorsa,
a hervadó, bús lány a tüllfüggöny mögött?
(Ford.: Rónai Pál)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése