Újév napján borult az ég
- szobámban villanylámpa ég -
A lélek olykor fenyves utakon
Gyergyóba elrohant,
és akit nem talál soha
balgán mégis kutat,
de most megszállva száll... Haza?
Itt nincsenek hegyek,
dombokra hull a tél hava,
és mint valaha a magtárkulcsom
reáfűzve egy ócska szíjra,
nyit a lélek tolvajkulcsa -
s én otthon írok, úgy,
mint egykoron,
kivágott kertünkben
hóteher van az ágakon -
ülök a szobámban,
ahol már nincsenek falak
- a téglákban Apám szenvedése
- s ősi erő volt közte a habarcs.
Ülök íróasztalomnál,
ami már nincsen sehol -
és tollammal írok,
mit összetört a kor...
A mezőségi ház
ráccsal-zárt ablakán
betört a képzelet
Újévnek hajnalán...
A vesztett tereken
ott van a hó a sebeken -
s a "hol volt, hol nem volt" házban
az elvetélt versek halmazában
keresem az újévi köszöntőt
- nincs hozzá kolomp és
csengő, csattogtatás,
s nincs már hozzá az éjféli kalács -
de mondom mégis, mondom
az újévi köszöntőt:
Adj Uram békét, s olykor örömöt!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése