Istenek hősénekei – 2. A hét jávorbika bőre irhájából készült ruhát viselő öreg öcsikéjének Ajäsz-istennek regeképpen elmondott hőséneke

1.

Él egy hét jávorbika bőrének irhájából készült ruhát viselő öreg. Van egy öcsikéje. Ha nappal van: (a szabadra) ki nem ereszti; ha lefekszik: hét jávorbika bőrének irhájából készült ruhája szárnyába, a keble fölé fekteti, úgy neveli. A mint úgy neveli egyszer csak az öcsike gondolja: „ha az én énekem tovább folytatódnék (menne), ha az én regém tovább folytatódnék: bár elalunnék az én bácsim, az öreg!” Most bácsija az öreg álomba merült. E pillanatban az öcsike a hét jávorbika bőrének irhájából készült ruha szárnyából a lábnyílás irányában lefelé huzakodott, kiment a házból, nézi: egy tágas falu van (előtte), egy tágas város van (előtte). A mint távolra néz: vörösfenyők állanak. Im állott, állott (egyszer csak) hajnalodni kezdett. Hajnalodása idején a fenyőágakra fajdok szállottak. Ő kis ijjacskájával rálőtt ama fajdokra; de nem találta (ölte meg) őket. A merre nyila ment, egy kis házacska áll; nyila ama kis házacska tetejére, éppen oda esett. A mint ő odafut, ama kis ház belsejéből egy leány jött ki s a fiucskát nyílastul együtt megfogta. Ő kifelé rántja (a nyilat a leány kezéből; de) a leány őt a házba huzza. Erre viaskodni kezdenek, a gyermek azt gondolja: hadd ijesztem meg (ijesztővel teszem) őt az éles vaskéssel. A mint meg akarja ijeszteni: melle közepén szíve irányában döfte meg (a leányt). A leány összerogyott. Ő nyilát elragadta, visszafutott, bement a házba. Öreg bácsija azalatt még nem ébredt (riadt) föl. Ő a hét jávorbika bőrének irhájából készült ruha szárnyába lassacskán bebujt s a hol az imént feküdt, ugyanoda feküdt (ismét).

2.

Hosszú ideig feküdt, vagy rövid ideig feküdt, kivilágosodott. A bácsi s az öcsike fölkeltek. Egy apród kivülről belépett, szól az öeghez: „Hét-jávorbika-bőrének-irhájából-készült-ruhát-viseől-öreg! a te öcsikéd megölte nagynénjét.” Az öreg kardot rántott, a kivülről jövő apródot szét akarja vágni. A mint kardját fölemeli, az apród kiemenkült. Midőn kijutott az ajtón, szól az öreg: „most ezt az öcsikémet rágalmazzátok, utóvégre engem fogtok rágalmazni; ezt az én öcsikémet hét jávorbika bőrének irhájából készült ruhám szárnyába fektetem, hogyan járkálhat ő ki, az én kebelemről hova megy ő ki?”

3.

Miután soká éltek, miután rövid ideig éltek, ama fiúcska bátyjai mondják: „hadd készüljön el az öcs, tavaszi jávorbika-vadászatra (hótalppal való üzésre) megyünk, befogtunk a rénbikás szánba, a marhás szánba.” Bácsija az öreg mondja: „Én hogyan tegyek, az ő dolga!” Öcsikéje fogta ijját, nyilát s azzal kiment. Bátyjai előre hajtották a rénbikás szánt, a marhás szánt s együtt mentek. Hosszú ideig mentek, vagy rövid ideig mentek, egy városba jöttek. Két leány kijött, az öcsikét bevitték, a város ajtajának külfelét lelakatolták, az ablak külfelét lelakatolták. Bátyjai tanítása szerint ama fiucskának sem ételt nem adnak enni, sem italt nem adnak inni. – „Hé, ti nők, adjatok nekem valami ételt!” „Mi-micsoda apád-kínját (tkp. apád szívének a húsát) adjunk neked?!” Álomtalanúl ül éjjel, álomtalanúl ül nappal. Ismét mondja: „Halljátok, ti nők, ti nem szoktatok ételt enni? adjatok nekem valamit enni!” Azok megint csak azt a feleletet mondják: „mi micsoda apád-kínját adjunk neked?!” A mint ott ül, egyszer csak kívülről gyermek lépett be: „nagybácsi!” – mondják – „édesanyánk hív téged.” A hét-jávorbika-bőrének-irhájából-készült-ruhát-viselő-öregnek öcsikéje felel: „félretakarodjatok ti innen! ha énnekem testvérem volna: egy nevezetes hete lesz, egy híres hete lesz, mióta itt étlenül ülök – (azóta) testvérem csak megtalált volna!” A testvére két gyermeke elment, a fiucska pedig ama házban tovább ül. A mint úgy ül, kívülről valami férfi lépett be s szóla: „nosza, eredj ki, bátyjaid, a hét férfi egy hét jávorbikából álló falkát mennek űzni, hívnak téged.” Ő kiment, hát bátyjai fölcsatolták már hótalpaikat. Öccsükhöz szólnak: „öcsike, ezek a te hótalpaid, ez a te ijjad!” Öccsük felel: „ti csak menjetek, én majd aztán jövök (utánatok). Bátyjai ezzel elmentek. Miután ők elmentek, a két hótalpát darabokra törte, ijját darabokra törte, kardját darabokra törte. Fölfelé kiáltott Arany-Kworesz atyjához: „Arany-Kworesz atyám, Arany-Kworesz apám, jávortehén lábszár bőrével fedett hótalpakat bocsáss nekem alá, sűrű szemű szemes pánczélruhát bocsáss nekem alá, ezüst bojtú bojtos kardot bocsáss alá, vasbordájú bordás vállijjat bocsáss alá, hét nyillal fölszerelt karikás tegzet bocsáss alá!” Arany-Kworesz atyja jávortehén lábszár-bőrével fedett két hótalpat bocsátott neki alá, vasbordájú bordás vállijjat bocsátott alá, hét nyillal fölszerelt karikás tegzet bocsátott alá, sűrű szemű szemes pánczélruhát bocsátott alá, ezüst bojtú bojtos kardot bocsátott alá. Hótalpát fölcsatolta, pánczélruháját fölöltötte, tegzét fölfüggesztette (vállára), ijját, kardját kézbe vette s azon út hosszában, melyen bátyjai mentek, ment ő is (utánuk).

Hosszú ideig ment, vagy rövid ideig ment, bátyjait utólérte. Midőn utólérte bátyjait, oldalt előre hatolt. Midőn azok elé került, ő velük szemben visszafelé fordúlt, megállott s szól: „Nos bátyjaim, hol van az a hét jávorbikából álló falkátok, melyet üldöztök? Nosza bátyjaim, ha tovább kell vinnünk az éneket, hát vigyük tovább az éneket!” A tegez nyilásából előhúzott egy rossz nyilat s midőn a vasbordájú bordás ijját megrántja, gondolja: ha énekem folytatódik, hadd roncsoljon össze a nyíl nyele négy hőst, három hősnek pedig csecses melle közepén menjen keresztül (a nyíl)! Négy hőst a nyíl nyele roncsolt össze, három hőst csecses mellük közepén járt át (a nyíl). Im megölte bátyáit, azután visszafordúlt. Hazaérkezett; azt a várat, melyben bátyjai laktak, hátzúzással zúzta széllyel, mellzúzással zúzta széllyel, (míg végre) vérdühbe esett (keveredett). A mint így hadakozik, egyszer csak lába terhesnek érzik (hallik), keze terhesnek érzik. A mint lábára pillant: hát bácsija, az öreg, ő férkőzött a lábához; a mint kezére pillant: hát testvére fogózkodott kezébe. „Ugyan csillapodják, csillapodjál!” – mondják – „ime összeroncsolsz bennünket, valamennyire megbosszultad magadat, ugyan csillapodjál!” Ő kérdezi ezeket: „bácsim, te vagy?” – Bácsija, az öreg, felel: „én”. – „Testvérem, te vagy?” – „Én.” Evvel megszünt hadakozni. Berjozov városa fölött, Ajäsz-falva közelében egy vörösfenyő-liget van; ottan szerzett férfinak érinthetetlen, nőnek érinthetetlen szent helyet (magának). Ajäsz-isten néven ime mind e mai napig ott uralkodik (ül).

(Forrás: Istenek hősi énekei, regéi és idéző igéi – I. füzet, vogul szövegek és fordításaik – Saját gyűjtése és Reguly Antal hagyományai alapján közzéteszi Munkácsi Bernát – Bp., 1892.)