2016. jún. 5.

Szenes Erzsi: Célnál

Valaminek most jönnie kell,
valami felkorbácsolónak,
valami észbontónak,
erőtől duzzadónak
Valaminek jönnie kell,
mert a létrát most kirugom a lábom alól
és fent járok az ormokon
Jönnie kell
valami örömtől harsogónak,
nyers, vad hatalomnak
és mégis békességbe nyílónak
Valaminek, ami felkerget a sziklák utolsó tűfokára,
hogy aztán magamat merészen meghimbálva
belezuhanhassak a mélybe.

(Az eredeti helyesírás megtartásával!)

*

 (* 1902. jún. 5. Rajec, † 1981. Tel-Aviv [Izrael]) Költő, író. Kassán lett újságíró; a Kassai napló, később a Prágai Magyar Hírlap és a Magyar Újság munkatársa volt. Verseit a Nyugat és a Szép Szó is közölte. 1942-ben Budapestre menekült, Kassai Napló, később a Prágai Magyar Hírlap és a Magyar Újság munkatársa volt. Verseit a Nyugat és a Szép Szó is közölte. 1942-ben Budapestre menekült, 1944-ben a németek Auschwitzba, majd Németországba hurcolták.  1945-1949-ben Pozsonyban élt, egy szlovák hetilap munkatársa volt. 1949-ben Izraelbe emigrált, ahol újságíróként és eőadóművészként tevékenykedett. Irodalmi munkásságáért Jeruzsálemben Nordau-díjjal tüntették ki. -

Fm. Selyemgombolyag (versek, 1924); Fehér kendő (versek, 1927); Szerelmet és halált énekelek (versek, 1936); Nyártól nyárig (regény, 1943); Van Hazám (emlékezések, karcolatok, 1956); A lélek ellenáll (versek és napló, 1966); Pkaat hamesi (válogatott versek héberül, 1977); Mitan kaved (válogatott elbeszélések héberül, 1977).

Forrás: Nyitott könyv – Prágai magyar költők lírai antológiája – Prága, 1930.

Szenes Erzsi: Felemelem a kezemet

Felemelem a kezemet,
odaviszem a szemeimhez
és kitörüllek belőlük.
Elejtelek,
kissé sután
de könnyedén
és hozzásimulok halkan
Valakihez.

(Az eredeti helyesírás megtartásával!)

*

 (* 1902. jún. 5. Rajec, † 1981. Tel-Aviv [Izrael]) Költő, író. Kassán lett újságíró; a Kassai napló, később a Prágai Magyar Hírlap és a Magyar Újság munkatársa volt. Verseit a Nyugat és a Szép Szó is közölte. 1942-ben Budapestre menekült, Kassai Napló, később a Prágai Magyar Hírlap és a Magyar Újság munkatársa volt. Verseit a Nyugat és a Szép Szó is közölte. 1942-ben Budapestre menekült, 1944-ben a németek Auschwitzba, majd Németországba hurcolták.  1945-1949-ben Pozsonyban élt, egy szlovák hetilap munkatársa volt. 1949-ben Izraelbe emigrált, ahol újságíróként és eőadóművészként tevékenykedett. Irodalmi munkásságáért Jeruzsálemben Nordau-díjjal tüntették ki. -

Fm. Selyemgombolyag (versek, 1924); Fehér kendő (versek, 1927); Szerelmet és halált énekelek (versek, 1936); Nyártól nyárig (regény, 1943); Van Hazám (emlékezések, karcolatok, 1956); A lélek ellenáll (versek és napló, 1966); Pkaat hamesi (válogatott versek héberül, 1977); Mitan kaved (válogatott elbeszélések héberül, 1977).

Forrás: Nyitott könyv – Prágai magyar költők lírai antológiája – Prága, 1930.

Szenes Erzsi: Sikoly

Hát arcodat előlem már semmi sem moshatja el?
Hiába ujulnak meg az én napjaim nem törölhetik el,
Hiába váltogatja az idő az ő köntöseit,
Nem tüntetik el azt az egymást kergető tavaszok,
Széllel bélelt őszök sem fujhatják előlem el,
Nem perzseli el azt a nyár heve,
S télen is mint párnás zugolyba belém menekül.
Hát minden mámorból már csak Reád ébredhetek?
Sallangós szavaim selymét hiába tüzdelem díszül másra,
Én már cak mindig Tefeléd sikoltok!
Mást kívánó lázba hiába hajszolom magam,
A célomhoz futó sinpárról mégis Reád kell siklanom.
Hát éltem fonalát kell-e elvágnom az Úr szövőszékén
Hogy enmagamban megszüntesselek?!

(Az eredeti helyesírás megtartásával!)

*

 (* 1902. jún. 5. Rajec, † 1981. Tel-Aviv [Izrael]) Költő, író. Kassán lett újságíró; a Kassai napló, később a Prágai Magyar Hírlap és a Magyar Újság munkatársa volt. Verseit a Nyugat és a Szép Szó is közölte. 1942-ben Budapestre menekült, Kassai Napló, később a Prágai Magyar Hírlap és a Magyar Újság munkatársa volt. Verseit a Nyugat és a Szép Szó is közölte. 1942-ben Budapestre menekült, 1944-ben a németek Auschwitzba, majd Németországba hurcolták.  1945-1949-ben Pozsonyban élt, egy szlovák hetilap munkatársa volt. 1949-ben Izraelbe emigrált, ahol újságíróként és eőadóművészként tevékenykedett. Irodalmi munkásságáért Jeruzsálemben Nordau-díjjal tüntették ki. -

Fm. Selyemgombolyag (versek, 1924); Fehér kendő (versek, 1927); Szerelmet és halált énekelek (versek, 1936); Nyártól nyárig (regény, 1943); Van Hazám (emlékezések, karcolatok, 1956); A lélek ellenáll (versek és napló, 1966); Pkaat hamesi (válogatott versek héberül, 1977); Mitan kaved (válogatott elbeszélések héberül, 1977).

Forrás: Nyitott könyv – Prágai magyar költők lírai antológiája – Prága, 1930.

Szenes Erzsi: Szerelmi Zsoltár

Megteltem Teveled mint karcsun ivelt korsó édes nedüvel,
Megfényesedtem a Te közelségedben mint termés aranyból
olvasztott edény,
Kisütött belőlem a derű mint tavaszi verőfény minden szo-
moru szenvedőre
Amig Te voltál a Vezérem,
A Jóságot mint fehér bárányok bolyhos gyapját ráteritettem
minden didergőre
Amig Te voltál énvelem.
Oh miért is mentél el Kedvesem?
Miért hagytál el engem?
Miért vontad meg tőlem szerető jobbodat?
Mióta Te szemeidet énrólam levetted
vagyok mint ami agyagból készült
és akárki kezében összetörök.

(Az eredeti helyesírás megtartásával!) 
*
 (* 1902. jún. 5. Rajec, † 1981. Tel-Aviv [Izrael]) Költő, író. Kassán lett újságíró; a Kassai napló, később a Prágai Magyar Hírlap és a Magyar Újság munkatársa volt. Verseit a Nyugat és a Szép Szó is közölte. 1942-ben Budapestre menekült, Kassai Napló, később a Prágai Magyar Hírlap és a Magyar Újság munkatársa volt. Verseit a Nyugat és a Szép Szó is közölte. 1942-ben Budapestre menekült, 1944-ben a németek Auschwitzba, majd Németországba hurcolták.  1945-1949-ben Pozsonyban élt, egy szlovák hetilap munkatársa volt. 1949-ben Izraelbe emigrált, ahol újságíróként és eőadóművészként tevékenykedett. Irodalmi munkásságáért Jeruzsálemben Nordau-díjjal tüntették ki. -
Fm. Selyemgombolyag (versek, 1924); Fehér kendő (versek, 1927); Szerelmet és halált énekelek (versek, 1936); Nyártól nyárig (regény, 1943); Van Hazám (emlékezések, karcolatok, 1956); A lélek ellenáll (versek és napló, 1966); Pkaat hamesi (válogatott versek héberül, 1977); Mitan kaved (válogatott elbeszélések héberül, 1977).

Forrás: Nyitott könyv – Prágai magyar költők lírai antológiája – Prága, 1930.

Szenes Erzsi: Mint selyemgombolyag...

A kezedbe telepedtem, mint finomszálu selyemgombolyag,
Azt hittem, hogy majd a szívedre tekersz,
De te kiváncsi lélekkel kibontottál és széjjel teregettél,
Nem is vetted észre, hogy magadtól mily messze
gombolyitasz el,
És most kibontva, kiteregetve minden jött-ment idegenre
reáfonom magam,
Tudod-e, hogy ujjaid közé soha többé vissza nem futhatok?!