Vajda János (1827-1897): A gyilkos (monológ)

 
Fúj, nyargal a szél hegyen völgyön át.
A bérczi tölgy veszt köntöst, koronát.
Sikolt az ablak, bömböl a völgy.
Megölte benne valaki magát.
- Mért nem kacsintasz, illegsz oh hölgy?
Az árok búg, a barlang csuklik.
Hess áruló, gonosz kuvik!

Fúj, nyargal a szél árkon berken át.
Hogy földhöz vágta egy fa ott magát!
Olyan sudár, oly fiatal volt.
De még mozog, még fenyeget az ág.
Nem örömest, de még is megholt.
Bolyg a haraszt, mindent beföd majd.
Ordas csiba! Ne fájjon a fogad.

Üvölt, fuj a szél tüskön bokron át.
A nyár, az ősz elhordja majd magát.
A hó alatt elalszik a föld.
A dühödt lég hadd törje ki nyakát.
Ki érti meg, ki tudj mit nyög?…
Valami elsuhant emitt fenn…
- Jár a halál, ha kell, ha nem…

Üvölt, fuj a szél a sövényen át.
Megúnta letét a vén világ.
Szerette a napot a golyhó.
Pedig feküdni a lebujba járt.
Ragyogni fenn, alunni lenn jó.
De még a napsugár se szebb, mint a vér…
Ma csak ma, de holnap mi ér!...

Forrás: Vajda János: Vészhangok. Pest, Hartleben K. A. bizománya 1860.