Vajda János (1827-1897): A czimbalmos

 
’Nem is rendes országút ez,
Csak oly bitang, ordináré;
Nem is urak járnak erre,
Soh se akad itt jó fáré.
Bolond-épitette csárda
Csak kacsingat jobbra, balra;
Hogy a bagoly rugná széjjel -
Hej, itt az is  éhen  halna.

Oda rajkó, porzik az út!
Jön a vendég, a gavallér.
Pöng a sarkantyúja még ma,
A zsebemben meg a tallér.

Gyomrocskádra ünnep virrad,
Nossz’ elejbe fullajtárnak -’
„Devla! – dádé – forgószél az
Vén boszorkány tánczol benne!”

’Ki te Bodri, mért hizlallak?
Ha eb lettél, ugass hát már!
Ne sirj purdé, jön a balek,
Csakhogy még most amodább jár.
Csahintja már Bodri is, ládd!
Hol a verőm – ugorj fattya!’
„Devla! – Bodri éd’s anyámat,
Vagy elmult torát siratja…”

’Haj, de gyalázatos élet!’
Zokogják a sovány húrok;
Eb nem ugat, kocsi nem zörg,
Nagy az étvágy, szintugy kurjog…
Bodri vonit, a rajkó sir;
Hogy az éneket ne hallja,
veri a húrt, ráfülelve -
„Hej Nagyida veszett vajda!”

Ideje múl délebédnek,
Fellegek közé dől a nap.
Förgeteg gyül, menkő, zápor
Útmellékről egy koldúst hajt.
Huszast vált be a csárdásnál,
Dade szeme villámlik rajt -
Szól azután a czimbalom,
a meddig a huszasban tart.

Forrás: Vajda János: Vészhangok. Pest, Hartleben K. A. bizománya 1860.