Külső
megjelenése alapján nem is hinné az ember magyarnak és mégis magyar szó az,
mert sehol másutt nem használják, meg nem értik.
Ez
a szó: dekonjunktúra.
Fantasztikus
etimológiája van ennek a szónak. Volt nálunk egy rövid korszak, amikor az élet
önmagából táplálkozott, mindegyik szerv a tartalék-anyagokat emésztette, élni
annyit jelentett, int: megélni. Ezt a korszakot hívták konjunktúrának. Valóban
paradicsombeli állapot volt, az oroszlán a birka mellett legelészett; nyert,
aki eladott valamit és ugyanakkor nyert, aki ezt a valamit megvette. .Csak
becsapók voltak, becsapottak sohse. Ami ment, csak jól menni nem tudott. az
ember csak megnyitotta a helyiségét, kiírta, hogy ide csak belépődíj ellenében
lehet belépni és ez elég ok volt rá, hogy mindenki megrohanja. És kijövet
mindenki hálás volt, hogy sikerült pénzének egy kis részétől megszabadulnia és
nagy hálájában el is felejtkezett róla, hogy viszont semmit se kapott a
pénzéért.
Az
emberi szervezetben is vannak ilyen konjunktúrák. Az ember egy reggel fölébred
és észreveszi, hogy hőmérséklete sohse remélt magasságra szökkent föl.
Táplálkoznia se kell és a kalóriamennyiség mégis egyre gyarapszik benne. az
arca kipirosodik, a szeme csillog, - nagyon jól megy neki.
De
hát ennek a konjunktúrának vége lett, mint ahogy a tűznek ki kell aludnia, ha
az anyagág megemésztette. Az erre következő korszakot nevezték el nálunk
dekonjunktúrának, ami körülbelül olyan természetű szóképzés, mintha a megszűnt
lázra következő állapotot egészség helyett betegtelenségnek neveznék.
A
pesti ember nagyon mellre szívta, magáénak vallotta a konjunktúrát. Mint hal a
vizet, madár a levegőt. Mert a pesti ember jobb szereti a békelakomát, mint a
harcot, a menedékházat, mint a turisztikát, a meccset, int a tréninget. A pesti
ember jobban kedveli, ha jól megy neki, mintha rosszul. Ilyen a pesti ember.
Tehát a konjunktúra verőfényében elfelejtette az élet régi formuláit és amikor
vége lett a konjunktúrának, azt mondta rá: dekonjunktúra.
Ha
semmi adnivalóm sincsen és mégse veszik: dekonjunktúra.
Ha
kitátom a számat és mégse repül belé a sült galamb: dekonjunktúra.
Ha
okmányokkal és elért eredményekkel igazolni tudom, hogy semmiféle képzettségem
sincs és mégsem alkalmaznak: dekonjunktúra.
Ennek
a szónak jóslásom szerint hosszú élete lesz. Mert amikor a rossz gazdasági
helyzet az ország java erőit arra kényszeríti, hogy lihegő munkával küzdjenek
most már nem is a holnapért, hanem a máért, mégis csak ez a szó teszi lehetővé,
hogy e vikingi küzdelem tragikumából részt kérjen mind az a szeleburdiság, tehetetlenség
és tehetségtelenség, amely a konjunktúra indolenciájában látszólagos
életjogosultságot kapott. Ha régi, érdemes cégek most válságba kerülnek, az
gazdasági válság. De ha a lusta dilettáns tönkremegy, mert ma már az emberek
megint ragaszkodnak hozzá, hogy a pénzükért ellenértéket kapjanak: ez
dekonjunktúra. Ha már az ember áldozat, jobb szeret a tények egyszerű logikája
helyett inkább valami misztikus hatalom ellen panaszkodni.
Budapesten van egy kávéház, amely szerencsés fekvésénél
fogva társadalmi életünk egyik központja. Ennek a kávéháznak a tulajdonosát a
legvénebb törzsvendégek a legmakacsabb pedagógiai buzgalommal és hasztalanul
iparkodtak arról meggyőzni, hogy a legjobb kávét mégis csak kávéból lehet
főzni. a kabaréban egy egész pompás kuplé telt ki amaz anyagok egyszerű
fölsorolásából, amelyek e kávé főzésénél kombinációba kerülhettek. Ezen a
listán csak a kávé nem szerepelt. Magam is ittam ebből a kávéból és az első
korty után kidülledt szemmel, meredten bámultam a pohárba. azt ajánlottam a
tulajdonosnak, hogy okvetlenül vizsgáltassa meg orvosprofesszorokkal ezt a
latyakot, mert ez olyan büdös és olyan keserű, hogy okvetlenül kell valami
gyógyerőnek lennie benne, csak azt kellene kisütni, mi ellen. Nekem például
egyszer egy kis reuma volt a kezemben; a fájós ujjamat egy óráig beledugtam
ebbe a kávéba és meggyógyult tőle.
A
kritikákat, szemrehányásokat, gúnyolódásokat a tulajdonos fölényes mosollyal
hallgatta. Elég volt válasz helyett a zsúfolt kávéházra mutatnia és látszólag
neki volt igaza.
-
Az én kávéházamba nem a kávéért járnak! – szokta volt mondani.
De
most eljött az idő, amikor az emberek bizony a kávé miatt mennek a kávéházba.
Az a kávéház elkezdett rosszul menni és a tulajdonos most borongó arccal szidja
a dekonjunktúrát.
Hogy
mindebből mi a tanulság? Hát semmi se. Minek is az a tanulság. Aki a rossz
gazdasági viszonyokkal megbirkózik, annak nem kell tanulság. Aki pedig elesett
a dekonjunktúrában, annak már hiábavaló.
Forrás: Színházi élet
XX. évf. 12. sz. Bp., 1930. márc. 23-29.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése