Vacsora
után, amikor a férj visszavonult az íróasztalához, hogy a bélyeggyűjteményét
rendezgesse, az asszony és udvarlója között a szokásos halk, szenvedélyes
párbeszéd kezdődött meg. Rövid, gyors és pattogó szavak, a mondatokat be sem
kellett fejezniök, úgyis megértették egymást.
-
Nos?
-
Nem.
-
Holnapután sem?
-
Talán.
-
Biztosan!
-
Azt nem ígérem.
Az
asszony rejtélyesen mosolyog. Félig behunyt szemei többet ígértek, mint az a
pár szó, amit mondott. az udvarló fejével a dolgozószoba felé intett.
-
Fél tőle?
-
Ettől?!
A
nagy adag megvetés, ami ebben a szócskában összegyűlt, főleg a férj
bélyeggyűjtő szenvedélyének szólt. Ha elvonulhatott csipeszei, tányérkái és
nagyító üvegei mellé, ha elázott, ragadós, nyálkás, rovátkás papírdarabokkal
pepecselhetett, akkor az egész világ megszűnt a számára. Az udvarló
kétségbeesett mozdulatot tett.
-
Hát akkor?
-
Babonás vagyok. Előbb meg szeretném kérdezni a sorstól.
-
Mit akar megkérdezni?
-
Hogy helyes-e, amit tenni szándékozom.
-
Csak nem fordul jósnőhöz?
-
Talán…
Az
udvarló most már határozottan dühbe jött. Hogy egy ostoba jósnő egy szóval
tönkretehesse, amit ő hónapok kitartásával, elszántságával fölépített. Elvegye
tőle ezt a gyönyörű, fiatal, kívánatos asszonyt, amikor már csak egy lépés
választja el a kapitulációtól.
-
Melyik jósnőhöz készül?
-
Nem vagyok bolond elárulni.
-
Muszáj okvetlenül jósnőnek lenni?
-
Nem ragaszkodom hozzá okvetlenül. Lehet a véletlennek egy olyan intése is, amely
megmutatja, hogy mit csináljak.
Az
asztalra oda volt készítve egy pakli francia kártya. Ilyenkor szokták elővenni,
amikor a férj a bélyegeivel volt elfoglalva. De inkább csak a látszat kedvéért
kártyáztak, hogy azalatt erről az ő nagy kérdésükről csatározhassanak.
A
kártya! az udvarló szeme megakadt rajta. Rekedten kérdezte:
-
Mit szólna hozzá, ha…
-
Nos?
-
Ha a kártya döntene köztünk. Elvégre a kártyában is benne van a sors keze.
Játszunk öt parti kaszinót. Ha öt közül hármat megnyerek, akkor holnap az enyém
lesz. Ha maga nyer, akkor az lesz, amit maga határoz.
Az
asszony szeme felvillant.
-
Figyelmeztetem – mondta -, hogy én élet-halálra védem magamat. És ha nyerni
találok, nincs fellebbezés!
-
Nincs?
-
All right, kezdjük!
A
férfi ideges ujjakkal keverte a csomagot. Osztott. Nehéz, majdnem ellenséges
csöndben játszottak. Ha az asszonynak sikerült egy poént hazavinnie, gúnyosan
mosolygott. az első partit azonban az udvarló aránylag könnyen nyerte.
-
Egy lépéssel közelebb vagyok magához! – mondta félhangon.
-
Osszon! – válaszolta az asszony kissé ridegen.
A
második partit megint az udvarló nyerte. A harmadik partiban gyors iramban
kilenc poént szerzett, már csak kettő kellett volna, hogy a végleges győzelmet
megszerezze, amikor a szerencse váratlanul az asszony felé fordult. Megnyerte a
játszmát.
-
Nem baj! – nevetett az udvarló -, nékem már csak egyet kell nyernem, magának
még kettőt. Az én sánszaim határozottan előnyösebbek.
-
Majd meglátjuk!
A
negyedik partiban az asszony kerekedett felül. Erős küzdelem után kicsikarta a
győzelmet a férfi kezéből. Vidáman nevetett.
-
Kettő – kettő! Jön a döntő küzdelem.
-
Margit, legyen irántam könyörületes! – suttogta a férfi.
-
Maga választotta a kártyát, most aztán ne panaszkodjék. Különben még győzhet
is.
Az
udvarlón erőt vett az idegesség. Ismerte az asszony akaratát, már két hónap óta
harcolt vele. Tudta, hogy ha ez a parti elveszett, nincs többé keresnivalója
mellette. Izgalmában gyűrni kezdte a lapokat, egy nagy ütés előtt fölöslegesen
sokat gondolkozott és bár a tendencia határozottan neki látszott kedvezni,
egymás után két hibát is csinált.
Ez
a két hiba volt az oka, hogy fej-fej mellett mentek előre. Mindegyiknek tíz
poénja volt, aki a tizenegyediket megcsinálja, az nyert. az udvarló homlokán
kövér izzadságcseppek fénylettek. Már éppen el akarta követni a döntő hibát,
amikor hirtelen megszólalt mögötte a férj hangja?
-
Mit csinálsz, te szamár? Vidd el a káró kilencest és a treff négyest és a tiéd
a parti.
-
Köszönöm – mondta boldogan az udvarló és beseperte a kártyákat.
-
Nyert! – mondta az asszony és nyújtózva felállt.
Aztán
a férj felé fordult:
-
Van valami programod holnap délutánra?
-
Egy filatelista gyűlésre megyek négy órakor.
-
És meddig tart egy ilyen gyűlés?
-
Eltart rendesen négytől hatig.
-
Négytől hatig – ismételte az asszony és az udvarlóra nézett.
Forrás: Színházi
élet XX. évf. 12. sz. Bp., 1930. márc. 23-29.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése