Tüneményes
volt az udvari bál Budán valaha.
És
horribilis összeget vesztett volt némelyik éjszaka a lengyel herceg a mi
Nemzeti Kaszinónkban, meg a magyar gróf a bécsi Jockey-Clubban.
Ma,
ma mim tüneményes vajon?
Tüneményes
az az ár, amit Goldstein fizet viselt férfiruhákért.
Most
olvastam az apróhirdetés közt. Szórul szóra. Tüneményes árakat fizetek viselt
férfiruhákért. Goldstein (utca, házszám, emelet, ajtó).
Az
alatta következő apróhirdetésben egy másik fantaszta, Kardos, horribilis
árakról susog. Horribilis árakat fizetek használt férfiruhákért. Házhoz jövök.
Kardos (utca, házszám emelet, ajtó).
Az
első pillanatra valami meséset képzel el az ember. Két megbolondult amerikai
milliárdos. Más kámeákat gyűjt, vagy holland festőket. Ezeknek a használt
férfiruha a szenvedélyük.
Avagy
két bájos emberbarát, két égből pottyant Róbert bácsi, Goldstein és Kardos. Ezt
találták ki, hogy boldogítsák a sínylő urakat, akik el szokták adni az
öltönyeiket.
Aki
el szokta adni a lejárt öltönyeit, az a polgári személy, az a mai világban csak
akkor válik meg az öltönytől, amikor az már a legkopottabb frázisnál is kopottabb,
sőt ha már szakadozni kezd, mint a nyári felhő.
Istenem,
negyvenöt pengőért vadonatúj kész férfiruhát mutogatnak a Rákóczi úti
kirakatok.
Képzelhetni
azt az árat, amit Goldstein az ilyen vacakért adhat. Nyolc pengő, hat pengő,
négy pengő… igazán tüneményes.
Gondolják,
hogy többet adhat Kardos akár olyan ruháért, amelyikben még van valami életerő,
de a gazdájának muszáj túladni rajta, mert mondjuk, meghívott mára egy leányt
moziba és büfébe? Esetleg más típus a ruha gazdája, gyereke van, akihez orvost
kell hozatni. Az ilyen kiszolgáltatott alakkal pláne könnyen megalkuszik az a
szegény Kardos. Mondjuk öt pengőért bepólyálja azt a használt férfiruhát abba
az uborka mintás nagykendőbe. Hát nem
horribilis?
Várjanak,
szakítok még egy-két szép virágot maguknak az Apró kertészetéből.
Például
ezt az úri leányt, aki masszíroz, manikűröz hölgyeket a saját lakásán,
főlépcsőház. Esetleg kívánatra házhoz megy.
Úri
leány. Tavaly még vizsgázottnak, ügyesnek, elismertnek jelezte magát a masszőr,
aki ajánlkozik. Az idén csípem rajta először, hogy úri voltával csábít a nyomor
kis rabnője.
Az
úri leány, akit a Sacre-Coeur-ben ápoltak; akit Skóciába vittek nyárra; az úri
leány, akinek az arcképe megjelent a „Társaság”-ban, a decens egy sor gyönggyel
a nyakában; az úri leány, aki szigorúan figyelt a teniszversenyen; aki arkas
Imre viharfelhős dalait zongorázta, az úri leány.
az
úri leány, aki most könyvel és gépír; aki divatrajzot űz és regényt fordít ;
aki táncot és tornát tanít; a patikában ott ül a kasszában, a fogászaton ott
áll a doktor mellett; s ott áll a drogériában a pult mögött s ott ül a
kalapszalon naptalan műhelyében; és kitanulja a manikűrt meg a masszázst… és
felejt minden igényt és elejt minden álmot, csak egyetlenegy babonát suttog
még, azt, hogy ő úri leány, úri leány…
Itt
egy másik úri leány is könyörgöm: angol leckét kínál, óráját egy pengőért.
Hány
órát adhat egy nap egy úri leány? Tízet? Nem. Hisz fele ideje a villamosra megy
el. Ötöt? Ez öt pengőt jelentene naponta, hanem abban a rovatban még hat másik
úri leány jelentkezik, mind egy pengővel méri az angol leckéket.
Tessék,
egy úri asszony is. Ezt aprózza. Fiatal úri asszony úriember ismeretségét
keresi, aki kereskedelmi érettségi öccsét szerény álláshoz juttatná.
„Megalkuvás” jeligére főkiadóba.
Istenem
és mindenem.
A
legmélyebb dantei köröket járjuk.
Forrás: Színházi
élet XX. évf. 12. sz. Bp., 1930. márc. 23-29.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése