Oh ti, kiket nagy bú,
Nagy fájdalom ére,
Boruljatok a hű
Természet keblére !
Óh, csak értenétek
Ti a természetet!
Mennyi vigasztalót
Beszél, mennyi szépet!
Óh, csak értenétek
A virág beszédét,
Felélesztené az
Szivetek reményét.
A virág azt mondja :
„Én is elhervadtam,
De a kikelettől
Új életet kaptam."
Oh, csak értenétek,
Mit a patak cseveg,
Felhevülne kínban
Megkövült szivetek.
A patak azt mondja:
"Jég boritá keblem;
De a napsugártól
Újra felhevültem! "
Óh, csak értenétek
Az ég tiszta fényét,
Felderitné újra
Lelkeitek éjét.
Az ég azt ragyogja:
„Sokszor éj boritott,
De a hajnal reám
Újra fényét árasztott."
Óh, csak értenétek,
Hogy csillagbetükkel
Isten a kék égre
E szokat irá fel:
„Ki újra tavaszt küld
Minden hervadásra,
És új hajnalt virraszt
Minden éjhomályra;
„Ki felolvaszthatá
A kis patak jegét:
Ő reá bizd szived
Bánatát, keservét.
(Forrás: Kisfaludy Atala összes költeményei – Kaposvár – Jeiteles Herman Nyomda 1880.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése