Felleg ül a Pilis ormán,
s néz a völgybe nagy mogorván.
Néz a Pilis messze tájra,
mint kiskirály, hét határra.
Hegyek apja, völgyek ura,
rá se néz a kis falura,
hol én élek számkivetve,
elevenen eltemetve...
Lába előtt a kis falu
úgy didereg, kushad, lapul,
mint koldus eb, kit rúgás ért,
esdekel egy pillantásért.
Szerény állat, nem akar mást:
gazdájától, egy pillantást, -
a nyárból még egy napot kér,
s jöjjön az ősz! jöjjön a tél!...
De a Pilis egyre borong,
ormán a köd csak gomolyog,
belevész az erdő zöldje,
a kék ég a sűrű ködbe.
Odafenn a Pilis orma,
idelenn a falu tornya,
falu felső, alsó vége,
a gomolygó szürkeségbe, -
s valaki a falu végén,
ki én volnék, talán még én,
akinek már minden semmi,
s mindegy lenni vagy nem lenni.
(Forrás: Erdélyi József: Villám és virág 32-33. old. - Turul Szövetség Könyv- és Lapterjesztő Kft. 1941.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése