Szabó Magda: Sírvers

(W. F. emlékének)

Én nem hiszem, hogy ferdült glóriával

szent várt reá, s az üdvösséges ég

barokk angyala mind felfújta arcát

hozsánnát zengni ezüst trombitán,

mikor langyos testére ráomolt

az elmúlás, elmetszve, mint a kés,

szép mosolyát, amely köldökzsinórként

kötötte őt anyjához, a világhoz;

és nem hiszem, hogy áll valami sárga

felhő fölött, és mint bizánci oltár,

tömjénillatú, arany és merev.

De nem hiszem azt sem, hogy itt hever

előttem, mint az ólomkatona,

valami horpadt, óriás dobozba

falazva be a száraz fű alatt,

hogy földbe csorgott gyönyörű szeme,

és néma és süket most, mint a kőt.

Sem itt, sem ott. Rémült szemem hiába

kutatja tűnt nyomát az ég s a föld

hideg közepén. Hol van? Ki látta őt,

ti emberek? A szót, azt vitte el,

mint üveggolyót tartja tenyerén

az egyetlen megfejtést a titokhoz,

s a megoldás most eltűnt a kezével.

Hol van most a keze? Csak térdelek

bután. Ég és föld egyformán üres.

A porba karcolom többé soha

ki nem mondható, szépséges nevét.

Forrás: Debreczeni Képes Kalendáriom XLVII. évf. 47. sz. 1947.

Baja Mihály: Esőért való könyörgés

Kié a rossz, kié a jó:

Hallgass meg, ó Mindenható!

Felettünk mindig kék az ég

S nem volt egy csöpp eső se rég.

Miért is adtad gyönyörül,

Ha rajtunk meg nem könyörül?

Éget napot fejünk felett

S nem úsztat barna felleget.

Kigyújt ezernyi csillagot,

De nem hullat bú harmatot.

Ha nincs eső: nem lesz kenyér,

Se fekete, se hófehér.

S ha nem búg csépléskor a gép:

Ínségszülötte lesz a nép.

S mily szörnyű ajkán a beszéd,

Ha káromolja Istenét!

Ó jaj, ha bűnt bűnnel tetéz,

Míg elkárhozva égre néz!

Én Istenem, nézd, a határ

szomjan eped régóta már,

Sír a kalászos rónaság,

ha rendet benne ki se vág.

A gulya, ménes nem legel:

Kiapadt kút mellett delel,

és minden élő tudja már,

hogy végítélet ez a nyár,

Ha meg nem nyílnak az egek

Tömlőiként a fellegek.

Virágtalan ravatalon

Fetreng az ember és barom,

Belé a lélek hálni jár,

Nyitott szemében a Halál.

Ne nézd a bűneink sorát,

Ki haragodnak ostorát

Rajtunk méltán suhogtatod…

De meddig tart még haragod?

Csak annyi jót engedj nekünk,

Hogy ahány könnyet a szemünk

Eleddig hullatott, Atyánk:

Hullasd az égből vissza ránk!

Ki vagy a sírók istene:

Imánknak ez az Ámene.

Debrecen, 1947. a nagy szárazság idején.

Forrás: Debreczeni Képes Kalendáriom XLVII. évf. 48. sz. 1948.

Baja Mihály: Mi fáj?

Barátaim meglátogattak,

Meghallották, hogy nyavalyás vagyok.

Mi fáj? Hol fáj? Faggattak szánalommal,

De nem feleltek, csak a sóhajok.

Hajaj! Motyogták hümmögetve:

Ez a világ csak ideig való…

S míg szenderegtem, messziről fülembe

Kongott a léptük, halkan elhaló.

És megkopogtatott az orvos:

Mi fáj? Hol fáj? De nyitját nem lelé,

Legjobban fáj az élet, így rebegtem

S aztán befordultam a fal felé.

Forrás: Debreczeni Képes Kalendáriom XLVII. évf. 48. sz. 1948.

Tóth Endre: Városi tavasz

Hajamat friss szellő fújja.

Itt az örök tavasz újra.

Sok kicsi rügy észrevétlen

kipattant a nyers fakérgen.

Gólyahírt, meg kék ibolyát

árulnak a sarki kofák.

A nép, mint szorgos hangyaboly,

sürög-forog, tesz-vesz, lohol.

Piac-utcán mostan bontják

a bombavert házak romját.

Itt már rakják az új falat,

s ott csillog a dús kirakat.

Sóvárogva nézik a nők

a sok drága kelmét, cipőt.

De a szegény most is inkább

rongyokban jár és mezítláb.

A gyermekek víg csapatja

kirajzik a déli napra.

S a Nagytemplom ikertornya

ragyog, mintha ércből volna.

Forrás: Debreczeni Képes Kalendáriom XLVII. évf. 48. sz. 1948.

Tóth Endre (1914-2011): Futó betyár

- Móricz Zsigmond emlékének –

Mit bujdokolsz, futó betyár

ott, ahol a madár se jár?

- Sűrű erdőn, ingoványon

sohse árul el a lábnyom.

Jobb, visszajössz a falunkba,

vár az asszony meg a munka.

- Mi haszna volt, ha gürcöltem?

Talpam alatt minden földem.

Részeg vagy a bortul, vértül,

akasztófán végzed végül!

- Addig veszett ordas módra

csatangolok a vadonba.

Fejed felett holló károg,

körülfogtak a zsandárok!

- Ha felkötnek azt se bánom,

bosszút álltam e világon.

Forrás: Debreczeni Képes Kalendáriom XLVII. évf. 48. sz. 1948.

Söregi János (1892-1982): A halhatatlan ágyúdörgés

Áldott emlékezetű édesatyám 1843-ban született, tehát a szabadságharc idejében hatéves fiúcska volt. Jó sorsa, a sárospataki főiskolából, hol a maga emberségéből végezte el a gimnáziumot és a teológiát, a bodrogközi Cigándra vezérelte. Ebben a kálvinista nagy faluban, mint köztiszteletben álló rektor és az egész környéken ismert csodadoktor, csendes és boldog megelégedettségben éldegélt.

Pipázgató, diskuráló, gyermek- és diákélményeit mesélni szerető szelíd ember volt, aki kedvelte a borozgató társaságot, faluját, tanítói hivatását: szerette felcseperedett gyermekeit, a mezőt, a nádasokat, a Tiszát, szerette és megbecsülte a zajtalan, sima letet…

Mikor mi gyermekek már értelmesebb iskolások voltunk és téli estéken a meleg kályha mellett mind a négyen köréje kuporodtunk, hogy meséljen, gyakran felemlegette előttünk borsodi szülőfaluját, Sajókápolnát is, mely Miskolc városától nem messze Szentpéterrel határos és hegyek, dombok veszik körül.

Mindezt a fattyúsereg jól el tudta képzelni, különösen pedig én, aki egyedüli fiú voltam testvéreim között, aki ha felmásztam a házunk előtt álló legmagasabb eperfa tetejére vagy még inkább a templom tornyába, a nagy harang ásító szája alá, onnan jól láthattam a kövesdi Tarbuckát, távolabb a Hegyalja hullámos hátú vonulatát és balfelől idébb magát a kéken díszelgő, magános Tokaji-hegyet, melyről tudtam, hogy a Tisza vize is oda folyik alá, az alá az ürgelyukra borított nagy süveg alá.

Jó apámnak szülőfalujáról nem volt sok mondanivalója, mert özvegységre jutott édesanyjával a szabadságharc vége felé elkerült onnan a szomszédos Sajókazincra, mostoha apja házához s így egy hatéves kis legényke mire is tudna visszaemlékezni? Azt se tudta, hogy járt-e Kápolnán honvédhuszár, osztrák vagy muszka, csak annyi maradt meg gyermeki lelke emlékezetében, hogy 1849 újesztendő után, úgy tavasz felé nem egyszer hallotta Görgey fővezér ágyúinak dörgését…

Ágyúdörgés…!?!

Baja Mihály: A debreceni Nagyerdő siratása

- Pohl Ferencnek, a Nagyerdő szerelmesének –

Ó szép Nagyerdő, hova lettél?

De sok halottat eltemettél!

Kis szűzi bokrot, ősi fákat,

Miket nagyfejszés emberek kivágtak.

Hol a dús lomb és hol az árnyék?

Mint hogyha temetőben járnék!

Nincs már madárdal, kicsi fészek?

Sírhalmaikra csak sóhajtva nézek.

S a sok virág, mely illatozva

Koszorút font a homlokodra,

Ezer színt csókolt rá a rögre;

A sok virág mind odavan örökre?

S hol van a költők pihenője?

Sok édes dalra ihletője?

Nagy álmodók titkos magánya,

A szent liget, hol nőtt a Múzsa szárnya?

S a csalit, hol zengett az ének,

Ölén az isten remekének?

S jókedve zászlaját kibontva

Népem feledte, mennyi búja-gondja?

Lehervadok egy bús fatönkre:

Ki tette, jaj, ki tette tönkre,

Mivel azé g minket megáldott:

Ezt a mosolygó, földi mennyországot?

De ki törődik itt e váddal?

Van itt erdő, van még madárdal,

látod a messze zöldellőket:

Nincs irgalom, ha kell, kivágjuk őket!

Csak aki fészkét nem találja,

Zokog a száraz ágra szállva,

Egy árva kis madár felettem:

És sírdogálunk együtt mind a ketten.

Forrás: Debreczeni Képes Kalendáriom XLVII. évf. 48. sz. 1948.

Gyökössy Endre: Hirdetés

Itt egy ember! Mindent vállal.

Békét kötött a halállal,

föld felett, ég alatt

egyidétig még marad.

Ép a szíve, mája, gyomra,

reggelije víz éhomra,

az ebédje híg leves,

élni kell: munkát keres.

Tüdeje jó fujtató,

a két keze eladó,

mindentudó mindenes,

egy próbára érdemes.

Hahol hívják, várják,

seper, súrol, fát vág;

ha a kályha kormos,

fütyörészve kormoz;

pékhez szalad, piacra jár,

tudja mindig: hol mi az ár

s mert csupa szeretet:

ringat apró gyereket,

nagyobbaknak meséket mond,

(az új mese neki nem gond).

és ha már más munkát nem lát,

a picinynek mos pelenkát.

Akár egy pap: szépen olvas,

esténkint, ha kell, felolvas;

kérésre ír levelet,

kettős könyvet is vezet,

sokat tanult, mindent látott,

szívesen ad jótanácsot.

Alamizsnát el nem fogad,

munkájáért nem kér sokat;

jó neki a kenyér

akkor is, ha nem fehér;

nem jajgat, nem szaval,

ő a bélistás magyar.

Forrás: Debreczeni Képes Kalendáriom XLVII. évf. 48. sz. 1948.

Kürthy Károly (1887-1957): Küldetés

Száz éve most éppen, a menny udvarában

Angyalok hódoltak hófehér ruhában.

Szólt hozzájuk az Úr: repüljön el három,

Tekintgessen szét a Tisza-Duna tájon

S akit eddig annyi vad viharok téptek,

Vigyen ajándékot ma a magyar népnek!

Egyik ajándékom: a szép szent Szabadság!

Hófehéren küldöm, mocsok nélkül kapják,

Mindig úgy őrizzék és olyannak tartsák!

Másik ajándékom: drága Egyenlőség!

Ékesítse a pórt és a csaták hősét,

Koronázza őket áldás és dicsőség!

S nehogy azt mondják, hogy fukar volt fent az ég,

Harmadik legyen az édes Testvériség!

Ne legyenek többé átokkal kötözve,

Egy boldog családdá hadd forrjanak össze,

Ott lenn is, itt fenn is, örökre, örökre.

A szent ajándékkal hozzánk szállt a három

S azóta ünnep ez szép Magyarországon.

Forrás: Debreczeni Képes Kalendáriom XLVII. évf. 48. sz. 1948.

Szabó Magda×: Macska

Vagyok,mint kozmosz, gömbölyű,

és bársonyos testem körül

zsolozsmáznak, míg hallgatok,

hegyesszakállú, vén papok.

Szememben, mélyzöld víz alatt,

fel-felveti arcát a nap,

itatja tőgyén sárga hold

örökké szomjas szájamat.

Imádj. Simítsa lágy kezed

megborzongó gerincemet,

imádj, s rádfénylik foszforos

tekintetem, és tűzpiros

torkom, mint üst a láng felett,

kezd véghetetlen éneket,

zenévé bontom hangomat,

behúzom sarlós karmomat.

Eltűrlek. Húsod jó meleg.

Eltűröm ellenségedet,

s ha véren, szennyen átoson,

kényes talpaim megmosom.

Vagyok istenség, végtelen,

borostyánszínű éjjelen

fülem figyelve felmered,

őrzöm a földet és eget,

és lusta gőggel hallgatom,

hogy zengi messzi himnuszom

a forduló égbolt felé

hegyesszakállú, sok papom.

^×) Mutatvány a szerzőnek 1947. júliusában, a budapesti Egyetemi Nyomda kiadásában a Magyar Művészeti Tanács támogatásával megjelent „Bárány” c. verseskönyvéből.

Forrás: Debreczeni Képes Kalendáriom XLVII. évf. 48. sz. 1948.

Szabó Magda×: Sohasem

Én nem akartam sohasem.

Nekem nem olvadt ereszem,

ha március jött s szerteszét

tördelte a szomszéd jegét.

Én nem akartam emberi

sorssal, mint hinta, lengeni

mélyből magasra s újra le;

tengerbe vágytam szüntelen:

fövenybe fúrni hátamat,

hallgatni, mint a nagy halak,

és nézni lentről fenti fényt,

kirándulást, hajótörést,

csak nézni némán, mereven,

ha hulla úszik odafenn,

ha csókolnak karcsú hajókon,

vagy egy páncélos torpedót dob;

csak néma lenni, mint a hal,

csak időtlen, nem fiatal,

csak nem bukni a fénybe fel,

csak nem követni éneket,

ha lengenek a fátyolok,

ha zengenek a távolok.

Én nem akartam sohasem,

s most olvadt testtel, részegen,

sodorsz sodroddal, szerelem.

Látsz ismeretlen szívemig,

forgatod fénylő csontjaim,

pörgeted súlyos súlyomat,

mosdatsz magadban, áradat,

szemem kútjába fényeket

dobsz, nyelvemre beszédeket.

Én nem akartam, szerelem,

szájadból inni sohasem,

s most tikkadt szájjal keresem

hűvös szád ízét, szerelem.

Sósszagú, zúgó felszínen

lebegve – néha – a vízen

lefelé fordul a szemem,

s a némaságom keresem,

mely lenn maradt a víz alatt,

őrzik szigorú kardhalak,

s körötte húnytszemű csigák

s fehér korallok alszanak.

^×) Mutatvány a szerzőnek 1947. júliusában, a budapesti Egyetemi Nyomda kiadásában a Magyar Művészeti Tanács támogatásával megjelent „Bárány” c. verseskönyvéből.

Forrás: Debreczeni Képes Kalendáriom XLVII. évf. 48. sz. 1948.

Szabó Magda×: Anyám a kapun áll

Áll a kapun. Gyönyörű keze lengeti egyre a lámpát.

Nagy szeme eltágul. Áll a kapun, kifigyel.

Álmok langyos mézében lélekzik a város,

dermedt gúzsban, akár sárga gubóban a báb.

Tartja a csöndet a Nagytemplom két csillaga vállán,

égnéző teteje süllyed a súlya alatt.

Borzad a fákon a haj, a kavics legurul, fut a gyermek,

hurkot vet kusza árny röpke bokája köré.

Dől a sarok, nekihull, a szemében verdes a lelke,

s átcsorran tükörén távoli lámpasugár.

Majd ha a kék violák a szememre ejtik az árnyuk,

s megrogy a térdem, ahogy botlom a végtelenen,

állsz a kapun odafenn, szemed eltágul kifigyelve,

és gyönyörű kezeden leng a sötétben a hold.

^×) Mutatvány a szerzőnek 1947. júliusában, a budapesti Egyetemi Nyomda kiadásában a Magyar Művészeti Tanács támogatásával megjelent „Bárány” c. verseskönyvéből.

Forrás: Debreczeni Képes Kalendáriom XLVII. évf. 48. sz. 1948.

Baja Mihály: Szeretem a szép őszidőket

Szeretem a szép őszidőket,

Mikor a nap még fent ragyog,

Itt lent az árnyak egyre nőnek,

S rövidülnek a nappalok.

Deres a fű már hajnalonta,

és fénybe bomlik a határ,

Mint hogyha elfeledte volna:

Elszállt a fecske, gólya már.

Bolyongok az erdőn, a réten,

Könnyes mosollyal ajkamon:

Jó búcsút venni idejében,

Mikor még nem fáj oly nagyon.

Forrás: Debreczeni Képes Kalendáriom XLVII. évf. 48. sz. 1948.

Gyökössy Endre (1913-1997): utazom

(Budapest-Miskolc)

Rom mindenütt! Még mennyi rom!

Sokáig nézni se bírom,

kivel minden piciny örömből,

a szívem már nem ver: dörömböl,

szökell, mint a zerge a sziklán,

veri a mellem. Haragszik rám?

Mindjárt kitör bordám alól?

Magamra hagy? Hármat se szól?

Talán jobb is lesz sírba esni,

hol a vigasztaló a Semmi,

aki a Minden, mert az Úr,

a halott hozzá igazul;

fejét Jézus kezére hajtja,

halleluját mosolyog ajka,

reng-ring az isteni karon

s nem jön elébe romra rom.

Forrás: Debreczeni Képes Kalendáriom XLVII. évf. 48. sz. 1948.

Szabolcska Mihály (1891-1930): Karácsony estéjén…

Karácsony estéjén,

Lámpagyújtás tájban,

Fért el a mi kedves,

Nyájas kis szobánkban!

Előttem van most is

Ez az egész este.

Derült boldogsága,

Édes ihletése,

Csodás történetje.

Angyal suhanása,

Ahogy átszáll titkon

De fénye ott marad;

Meg egy-egy éneke,

A mi ajkainkon.

Karácsony estéjén,

Lámpagyújtás tájon:

Tudom én, tudom én,

Az az angyal most is

Átszáll a világon.

Istenem, de én most

Idegenben, árván,

Mit tegyek? mit tegyek?

Karácsony estéjén,

Lámpagyújtás táján.

Járjam-e a néma

Néptelen utcákat?

Hogy az ablakokból

Kimosolygó fényre,

Könnyemtől se lássak?

Vagy itthon maradjak?

S szívem árvaságán

Kizokogjam magam?

Karácsony estéjén,

Lámpagyújtás táján.

Forrás: Debreczeni Képes Kalendáriom XLVII. évf. 48. sz. 1948.