2026. okt. 16.

Május

Hermész és Maia, vázafestmény Kr. e. 500 körül

 Hermész és Maia, vázafestmény Kr. e. 500 körül

 

(...)    

Május hónap magyar elnevezése: Tavaszutó, vagy Pünkösd hava. Mindkét elnevezés magában hordja értelmét is, ahonnan e nevet kapta. Latin nevének eredete bizonytalanabb, annyira, hogy még az ókori rómaiak sem voltak bizonyosak felőle. Ovidius háromféle magyarázatát adja, éspedig: 1.) A maiestate kapta volna nevét. A maiestas ugyanis az istenek tulajdona volt, főleg Jupiter optimus és maximusé, de tulajdona volt a népnek, Senatusnak és később a császároknak is. 2.) A maioribus. Ugyancsak ő példákkal bizonyítja, hogy milyen nagy volt hajdan az ősz fejnek tisztelete és tekintélye (Magna fuit quan dam capitis reverentia cani.) 3.) Maia istennőtől (a dea Mais), aki Mercurius anyja, Atlasnak és Pleione-nak pedig lánya volt és ő testvérével együtt a Pleiadok (fiastyúk) néven a csillagok közé került s már e hónap másodikán láthatók az égen. (Nevük, nam et cum oriunsur et cum occidunt tempestates pluvias largosque imbres cient.)
    A tuskulanumiák legfőbb istene Majus volt. Legvalószínűbb ezen harmadik magyarázat s így e hónap Maia istennő nevéről való elnevezése, miként Januarius Janustól, Martius Marstól stb. fogadható el.
    Akármelyiket tartsuk is azonban helyesnek, tény, hogy nálunk egyike a legszebb hónapoknak. Emlékezetes minden ifjú előtt úgy a májusi virágairól, rózsáiról, a kellemes majálisokról, a szabadban való fürdés megkezdéséről, stb., mint a piros rózsás pünkösdről (pünkösdi rózsa) és a folyó évben ezredéves országos kiállítás megnyitásáról.
    Május elsején a rómaiaknál Bona Dea templomának volt ünnepe, harmadikán végződött a Fliralia, mely április 287-án kezdődik. E napon volt a Centaurusok megjelenése az égen. Ezek félig ember, félig lóalakú vad faj voltak s egyéb helyeken kívül Thessalia délkeleti részében, a Pelion hegyen is laktak.
    Napjainkban ezután szent Flórián ünnepe következik, aki a római hadseregben mint százados szolgált, de Diocletián császár idejében ő is a keresztényüldözés áldozata lett. Mint vértanú halt meg és később a tűz patrónusává tették. Május 9-13-án Lemuralia ünnep volt, melyről egy előző cikkben már részletesebben volt szó. 12-én volt Mars Ultor templomának is ünnepe. Augustus császár t. i. Philippi mellett történt ütközetben (42 Kr. e.) Mars Ultornak templomot épített a saját Forumán és e templomot e napon szentelték fel cirkuszi játékokkal kapcsolatban.
    E hónapban esik nálunk áldozó csütörtök. Urunk mennybemenetelének ünnepe a húsvét utáni 5-ik vasárnapot követő csütörtök. Krisztus urunk feltámadása után a 40-ik napon ünnepeljük s ez a Megváltó földön töltött életének utolsó napja. Áldozó csütörtöknek nevezzük közönségesen valószínűleg azért, mert a kat. hívek az áldozó csütörtököt közvetlenül megelőző három keresztjáró napon is az Úr mennybemenetelének méltó megünneplésére készülvén, e napon nagyobb számmal járulnak az Úr asztalához. Vagy pedig más hit szerint azért, mert a rendesen a nagy böjti harmadik vasárnappal kezdődő húsvéti gyónás és áldozás ideje ma is több egyházmegyében e napon fejeztetvén be, akik e kötelmüknek eleget nem tettek, e napon szokták teljesíteni.
    Hogy pedig áldozó csütörtök mindig e napon van, az tudvalevőleg onnan ered, hogy Jézus feltámadása után még 40 napig társalkodott tanítványaival, a 40-ik nap pedig e csütörtökre esik. Ebből következtetjük azt is, hogy az egyik legrégibb ünnep. Mivel a húsvéti nagy gyertya a feltámadott Jézust jelképezi, azért azt a mai ünnep nagy miséjének evangéliuma után eloltják.
    Ezután 10 nappal van pünkösd (görögül: pentékisté.) Húsvét után 50 nappal következő s ezért változó sátoros ünnep ez, amelyet a Szentléleknek az apostolokra küldetésének emlékezetére szentelünk és ezért a keresztények egyik legfőbb ünnepe. A IV. században (305.) az elvirai (Spanyolország) zsinaton állapították meg ennek ünnepét.
    A pünkösd után következő vasárnap az ún. Szentháromság vasárnapja. A r. k. egyházban az Isten azon tulajdonsága, melynél fogva egy ugyan Isten, de három személyből áll,, hozta létre a Szentháromság fogalmát. E kifejezést, melyet aztán az Isten-fogalom lényeges kiegészítésének vesznek, Kr. u. a 4. században vették be a r. k. vallás tanításába. E vasárnap éppen azért egyike a nevezetesebb r. k. ünnepeknek.
    Nem mellőztető e hónapban a három fagyosszent nevének emléke is. Nem nagy tisztelettel és örömmel említik Szervác, Pongrác és Bonifác napját, akikhez negyedikül csatlakozik még Orbán is, mert e szentek névnapjának ideje körül az időjárás kisebb-nagyobb mértékben mindig megváltozik, hideg, szeles, zord, esős napok járnak e szentek nyomában, többször fagyok teszik emlékezetessé az év ezen napjait, mely fagyok a terményekben s főleg a gyümölcstermésben szoktak károkat okozni, de éppen ezért bizonyos szent félelemmel említik a föld népei május hónap fagyosszentjeit.
    Bonifácius, akinek május 25-én van emléke (mert ilyen nevű pápa több volt), IV. vagy Szent Bonifacius néven ismeretes az egyháztörténetben. Egy orvos fia volt és Phókás császár neki ajándékozta a Pantheont, hogy alakítsa át templommá. Az ünnepies felszenteléskor Bonifác sok ereklyét is helyezett el benne, minek emlékére keletkezett a Mindenszentek ünnepe. Rómában ma is egyik csodált templom. Bonifácius különben szomorú időket élt. Éhség, pestis, vízáradás tizedelte meg híveit. Kolostorban halt meg 615. május 7-én.
    E hónapban a csillagok járásában igen nagy változás áll be. A nap is 20-án lép az ikrek jegyébe.

Gál Kálmán


Forrás: Tanulók Lapja 3. évf., 18. szám, 1896. máj.3.

Kép forrása:  https://hu.wikipedia.org/wiki/Maia_%28istenn%C5%91%29

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése