Berky Zoltán Béla (1864–1927): Ünnepi óda

A turul leszállott… Magor ivadéki
A hármas bércz alján, négy folyó mellékén
Uj hazára leltek. Fellobban Hadurnak
Áldozati lángja a szent berek mélyén.
És míg az agg táltos révedező szemmel
Nézi a fehér mén csörgedező vérét, …
Sas lelke beröppen a messze jövőbe
S ihlett ajka zengi jósoló igéjét
Vezér s hadverő nép vágyva körülállja
S a titkos jövendő rejtelmeit várja.

Siri csönd lesz… és szól: „Időtlen időkig
A magyar lesz urrá e sok népü földön,…
A te méned robban győztesen csatára, …
A te harsonád zeng diadalt a völgyön…
A sik néked adja, aranyszin kalászát,
Dűvadát az erdő, … kincsét a hegy keble, …
Ezer ellened lesz, … jobbjaid elhullnak
Vért vetsz, … s diadalmat aratsz majd helyette.
Akik méltók hozzád, … barátként szeretnek,
Védőt a tiprottak tebenned keresnek.

Hired, … dicső éged, … messze földre terjed…
Lovagiasságod példaszóvá lészen.
Ne higyj hizelgőnek, csak magadban bizzál,
Ez is segit keresztül az ezernyi vészen…
Árpád!… Ne feledd, hogy nem tied az ország,
Te vagy az országé, … És míg első gondod
Néped boldogsága lesz… s te hüséges nép
Benne atyád látod… és míg meg nem bontod
Te két esküvő fél Pusztaszer kötését, …
Ne féltsd Attilának drága örökségét.”

Ezer tavasz himzé a mezőt virággal,…
Teljesült a jóslat… a magyar nép fája
Megfogant e földben. Diszlik, … él, … bár szörnyü
Vészek villámlása zudula már rája.
Vérrel öntözök még ezernyi csatában,
Sajó s Mohács sikján fejsze érte törzsét,
Megrendült, … lehulltak legizmosabb ági, …
De neml átta senki e szent fának döltét,
Sőt az uj tavasznak pirkadó korányán
Béke napja játszik ujult koronáján.

Teljesült a jóslat, …. keblére ölelte
E honnak más nyelven beszélő lakóját,
Lovagiassága nem kérdezte tőlük,
Leróják-e érte a hálaadóját?
Fegyvere ellennek… jobbja barátjának
Készen vala mindig. Bárha jól tudhatta
Lett már árulója, kit paizsával védett,
S szivébe vert tőr lett érte a jutalma.
Segitett mást s sokszor a vészes napokban
Maga volt. Megmondták: „bizzál csak magadban!”

Teljesül a jóslat… Egy pontja van hátra,
Az a kettős eskü, mit király és népe
Egymásnak tevének. „Hüek leszünk Hozzád!”
„Magyarhon megvédlek! Esküszöm az égre!”
E két fogadásban rejlik jövőnk  kulcsa.
És te hallád – Isten – a magas egekben,
Hogy csak azt mondották, amit érezének
Az egymásért élő hüséges szivekben.
Add! Hogy az eskühöz hü maradva mindég
Igy kezdhessék éltük ujabb ezer évét!

Forrás: Tanulók Lapja 3. évf. 20. szám 1896. máj. 17.