Kemény Aladár: Panaszra ne támadj… - Gabirol. -*

Panaszra ne támadj,
Keservteli sziv!
Ha földi a bánat,
Kétségre mi hiv?
Ha nyugszik a hulla
A föld öliben,
Feledésbe borulva
Mély csend öli lenn.
S e borzalomárba’
Gondolsz a halálra,
Oh örök ember?
Bár állna javadra,
Üdvödet adva:
Tarts egyre feléje,
Várván, mikoron leszen élted itélve?

Miért borzadol egyre,
Riadva, ijedve,
Mig kétely emészt
A végzetedért?
Mi tied vala, abbul
Mi se lesz a tiéd a siron tul
És mint a madár,
Ugy mulsz el; a föld üre vár.

Mi haszna a bánat
Földén ama szörnyü hazának?
Fény, pompa hatalma -
Ott gyötrelem anyja;
Üdv, fényborítottan -
Halál nyila ottan
Hatalom – mi hazugság!
A kincs – mi hiuság!
A porba mállik
És másra száll itt,
Mi virita tenéked
S a miért szived égett.

Vetés ez az élet
S kaszás a halál
Tégy bár csak egy léptet,
Lesködve kivár.
Szedd össze magad’
És térj meg ezér’
Oly kurta a nap
S oly messze a czél!
S te készinü elme,
immáron oh telj be
Száraz kenyereddel,
Búd végre feledd el
S gondolj a halálra!

Mint piczi gerlicze-lelket,
Rázzon meg alázatosan törelmed.
Munkálj csak a földö is érted,ű
Hogy menybeli üdvöd elérjed.
Békét, örökösset
Nagy-küzdve keressed.

Omoljon a könnyed,
Ömöljön imád
És hallja a lelked,
Mit az Ur hagya rád.
Nemtője békének,
Az leszen oldaladon
S elhagyva a földi vidéket,
a menyei kert fele von.

(* Gabirol a középkori héber költészet egy gyöngye. Megrázó erő, mély erkölcsi érzület, sötét világnézet a s kifejezés utolérhetetlen plaszticitása jellemzik remek alkotásait, melyeknek jelen óda is egyike.)

Forrás: Tanulók Lapja 2. évad 32. szám, 1895. aug. 11.