2020. febr. 23.

Baja Mihály: Szerelemvágy




Oh ugy szeretnék már szeretni!
Emészt a tűz, emészt a vágy.
Mit ér az ég, ha napja nem süt?
Mit ér virág nélkül az ág?

Hisz egyszer-másszor – mit tagadjam –
Igaz, hogy fennen lángolék.
Ifjui hév volt, szalmatűz csak,
Mely könnyen alvó lánggal ég.

De a boldogságot magában,
Mit a szerelem üdve ád:
Nem ismerem még, mindhiába
Űz-hajt nyomán a dőre vágy.

Pedig akadna szőke, barna,
Aki szeretni tudna, sok.
De Isten bűnömül ne rójja,
Biz’ én válogatós vagyok.

Akad közöttük szép is, rút is,
Van köztük gazdag és szegény…
De hiába, csak nem találtam
Páromra még e földtekén.

Én Istenem! adj nekem olyat,
Ki szívből lenne egy velem.
Ki – hogy minden vágyam betöltse –
Szép is legyen, jó is legyen.

S hogy a világgal is haladjunk,
Dicsőitsd meg Uram magad:
S add, hogy legyen a tejbe is majd
Mit aprítgatnunk néhanap.

S ha lesz majd ilyen feleségem,
Mellette kedves, kis család…
Mit bánom én aztán a többit! –
Foroghat tőlem a világ.

Forrás: Debreczeni Képes Kalendárium. V. évf. 1905.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése