Fényben uszó nagy teremben
Czifra ruhás urak, hölgyek,
Emléknapját a költőnek
Ünnepelni összejönnek.
Dicsőítik a holt költőt
Ahogy illik versbe, dalba.
A nevével telt a műsor
Minden csak őt magasztalja.
Megrajzolva képemása
Papiroson, falon, vásznon
Egy kis képtárt feliből is
Meg lehetne rakni bátran.
Kóremésztett gyönge teste
Kőbe, érczbe kifaragva,
Hátha így az unokáknak
Neve jobban fentmaradna.
Közszemlére ott van minden
Ereklyéje-furulyája,
Melyen estelenként játszott,
Mikor nem volt vacsorája.
S most kincset ér; - boldog a ki
Odajuthat közelébe,
Szegény dalnok az árából
Esztendeig most megélne.
S míg a diszes nagy teremben
Hölgyek, urak ünnepelnek,
Olyan csöndes, néma minden
Kint, a költő sirja mellett.
De ime a kertek felől,
Rácsos pajta ablakából
Felcsendül a költő dala
Egy leányka ajakáról.
Azt se tudja hol tanulta,
Azt se tudja, hogy ki irta,
Csak azt, hogy e dalocskába
A lelke van beleirva.
Hogy a mitől keble vérzik,
Szivemésztő bus szerelme,
Tört remények, fájó emlék,
Minden el van mondva benne.
A temető szegletében
Lazulnak a rideg hantok,
Hol a költő nyugszik, onnan
Feltörnek a síri hangok;
Nem az a nap, mit a költő
Neve emlékére ülnek,
Hanem amikor megértik:
Az a legszebb a méltó ünnep.
Forrás: Debreczeni Képes
Kalendárium. VI. évf. 1906.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése