I.
Míg egy ábrándos, kékszemü leánykát
Látok egyedül, árván andalogva,
Addig nem érzem szivem árvaságát,
Addig nem öntöm lelkem néma vágyát
Reménytelen, bús, panaszos dalokba.
Mert jól tudom, hogy van egy istenasszony:
A szerelem, ki rózsaszín ruhában
Elém jő egyszer s hív, mint fürj a párját:
„Fonjátok össze karotok ti árvák
S egymást ölelve szálljatok utánam.”
II.
Ha nem tudnám is, hogy a sziv szerelmét
Nótákba verik ki,
Hogy a sohaj s a vágyak suttogását
Lanton pengetik ki.
Merengésimben jól tudom, hogy én is
A szivemhez kapnék
S egyszer csak, mint a csalogány a lombon,
Nótára fakadnék.
Forrás: Debreczeni Képes
Kalendárium. V. évf. 1905.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése