Balassa Bálint (1551-1594): Katona-ének

(A végek dicséreti.)

Vitézek! mi lehet
E széles föld felett
Szebb dolog a végeknél?
Holott kikeletkor
A sok szép madár szól,
Kivel ember ugyan él!
Mező jó illatot,
Az ég szép harmatot
Ád, ki kedves mindennél.

Ellenség hírére
Vitézeknek szíve
Gyakorta úgy felbuzdúl!
Sőt azon kívül is
Csak jó kedvébül is
Vitéz próbára indul:
Holott sebesedik,
Öl, fog, vitézkedik,
Homlokán vér lecsordúl.

Véres zászlók alatt
Lobogós kópiát
Vitézek ott viselik,
Roppant sereg előtt
Távol a sík mezőt
Széljel nyargalják, nézik,
A párduc kápákkal,
Fényes sisakokkal,
Forgókkal szép mindenik.

Jó szerecsen lovak
Alattok ugrálnak
Hogyan trombita riad,
Köztök ki strázsát áll,
Ki lováról leszáll,
Nyugszik reggel, hol viradt,
Midőn éjten éjjel
Csataviseléssel
Mindenik lankadt, fáradt.

A jó hírért, névért,
A szép tisztességért
Ők mindent hátra hadnak,
Emberségről példát,
Vitézségről formát
Mindeneknek ők adnak,
Midőn mint jó sólymok,
Mezőn széjjel járnak,
Vagdalkoznak, futtatnak.

Ellenséget látván,
Örömmel kiáltván,
Ők kópiákat törnek,
S ha súlyosan vagyon
A dolog harcokon,
Szólíttatlan megtérnek;
Sok vérben fertezvén,
Arcúl reá tervén,
Űzőt sokszor megvernek.

A nagy széles mező
S a szép ligeterdő
Sétáló palotájok;
Az utaknak lese,
Kemény harcok helye,
Tanúló oskolájok;
Csatán való éhség,
Szomjúság s nagy hévség,
Fáradság: mulatságok.

Az éles szablyákkal
Méltán örvendeznek,
Mert fejeket ők szednek;
Viadal helyeken
Véresen, sebesen,
Halva sokan feküsznek;
Sok vadmadár gyomra
Gyakran koporsója
Vitézül holt testeknek.

Oh végbelieknek,
Ifjú vitézeknek
Dicsíretes serege:
Kiknek e világon
Szerte szerint vagyon
Mindeneknél jó neve,
Mint sok fát gyümölcscsel,
Sok jó szerencsékkel
Áldjon Isten mezőkbe.

(Forrás: Endrődi Sándor: A magyar költészet kincsesháza – Bp., Athenaeum 1927.)