Megint nem történt semmi, semmi sem!
Fáradt ütemben ezt veri szivem.
Fáradt ütemben ezt veri szivem.
Az életem ma is csak céltalan.
- Majd holnap, holnap! - bíztatom magam.
- Majd holnap, holnap! - bíztatom magam.
És elhagyom a mát magam megett,
Mint vándor, szürke mérföldköveket.
Mint vándor, szürke mérföldköveket.
Egyik sem az, amelynél megpihen
S nyugtot találna nyugtalan szivem.
S nyugtot találna nyugtalan szivem.
Én csak megyek tovább, a perc rohan,
Megyek fáradtan, oh de boldogan.
Megyek fáradtan, oh de boldogan.
Mert eggyel több... de eggyel kevesebb,
Hogy holnapod, te szív, elérheted!
Hogy holnapod, te szív, elérheted!
Nem nézek vissza, csak megyek tovább
S űzöm örökké holnapok sorát.
S űzöm örökké holnapok sorát.
Hol késtek hát ti, igaz holnapok,
Akiktől mindent, mindent megkapok?
Akiktől mindent, mindent megkapok?
Mért nem szórjátok kincsetek felém,
Hogy tékozlásom újra kezdeném.
Hogy tékozlásom újra kezdeném.
S ne lenne életem, mely elszakad,
Üres napok tarka szalagja csak...!
Üres napok tarka szalagja csak...!
... Megint egy nap, - s megint nem láttalak!
(Forrás: Endrődi Sándor: A magyar költészet kincsesháza – Bp., Athenaeum 1927.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése