Embernek lenni!
Csak embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek!
Lerázom magamról a port,
Amit a századok ajka rámlehelt,
Ledobom a palástot,
Amit a Hivatal rámtekert,
És az apostol köntösét is szétnyitom,
Amit szent ujjak fűztek össze vállamon:
Nézzétek, itt vagyok.
Lepletlenül, akár egy fiatal fűz, a márciusi szélben:
Amint a földanya megformált a mélyben,
Amint elgondolt az Isten öröktől való villanatában
Fogantatásom titokzatos pillanatában
Én, ember, egy a millióból,
Ember, emberek közt.
Ne várjatok éntőlem prédikációt
És ódát és okoskodást ne várjatok.
Én azt beszélem, ami vagyok.
Apró vagyok és nincsen bennem semmi jó:
És mégis, a gondolat, amely tagjaimat összetartja:
Öröktől való.
Nyomorult vagyok: nincs magamtól semmim
Ami több lenne a pornál,
És mégis úgy akarta az, aki formált:
Ami vagyok: örökkévaló.
Semmi vagyok. egy milliomod –
De minden, mert mindnyájotok.
Nézzétek, ezek az erek milyen kékek:
Akár a ti eretek!
És piros bennük és meleg a vér,
Mint bennetek.
Nézzétek ezt a szájat:
Kenyérre és csókra és szóra született,
Mint a tiétek.
Ez a két szem nézni és nevetni szeret,
És látni tanult és sírni szokott,
Mint a ti szemetek,
És álmélkodik reggeltől estig,
Mint ti és Plátó és a kisgyerekek.
Halljátok a szívem, hogy piheg?
Hallgassátok és megértitek.
Hisz ő is, mint a ti szívetek
Kilenc hónapon át pihegett
Egy édesanyának szíve megett,
És visszatér, mint ti visszatértek
A földbe, melyből vétetett.
És ez a lélek, érzitek-é
Hogy lüktet és ölel a lelketek felé?
Ó, nézzetek belé!
Magát mutatja, egyest mutat.
De ebben az egyben a ti arcotokat.
Tükör módjára tükrözi hűn
Benne az erény és benne a bűn:
És minden érzés benne van,
Ami csak bennetek megfogan:
S kimérhetetlen mélyébe lenn
Piheg a mindennapi rejtelem
A közös, a közös Végtelen.
(Forrás: Napkelet 10. évf., 1932. 1. sz.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése