(Regény -Az Uj Idők kiadása)
Kosáryné Réz Lola eddigi regényeiben, akár a jelenkorban, akár a múltba vagy a régmúltba ágyazta is történetét, mindig a mese ragadta meg az olvasót, a mese, amelyet költészetének romantikus koloritjával, mesemondó hangjának hajlékony bájával oly vonzóan tudott előadni, hogy még a kritikus is inkább a szívével figyelt rá és sietve altatta el kétségeit, ha itt-ott megmozdultak volna.
A „Filoména”-tól, amellyel feltűnt s amely azóta is legjelentékenyebb műve maradt, a „Porszem a napsugárban” című regényéig, minden könyvének ez volt a fő erőssége. Alakjainak lelke (ha lábukat a naturalizmus bocskorába bújtatta is) a mese bizonytalan mélyéből fejlett föl és csak annyi fényt vagy árnyékot kapott, amennyit a romantikus rejtelmes fényszórója az egy síkban mozgó lelkeknek juttatni tud. Ilyenformán Kosáryné regényeiben, kivévén a „Filoména”-t, inkább hősöket találhatunk, mint a reális élet húsból, vérből, idegekből összekomplikált embereit, de hiszen a mesének hősökre van is szüksége és Kosárynét íróvá éppen lelkének gazdag meseforrása tette.
Legújabb regényében, amelynek „Egy hordó bor” a címe, egy lépéssel tovább ment annál a l’art pour l’art szándéknál, hogy mesét mondjon, csupán azért, mert az kikívánkozott belőle. Ennek a könyvnek nemcsak belső tendenciája van, ezt nemcsak a művész alkotóvágya hozta létre. Az „Egy hordó bor”-ban egy előre megfontolt célt tűz maga elé, művészi képességeit és szándékát egy tendencia szolgálatába állítja. Irányregény ez a könyv és Kosáryné szinte harcias elszántsággal írja előszava végére. „Alkohol rabszolga-felügyelő Úrnak, a halál miniszterének, minden asszony és gyermek legszívtelenebb ellenségének ajánlom szívem mélységes gyűlöletével.” De ez a tendencia soha, egy pillanatra sem lesz akadályozója belső művészi szándékainak.
Konstrukciójában azonban elüt eddigi műveitől. De ezúttal a hős nem ember, hanem a falusi kocsma ászokfáján csapra vert hordó bor, amely körül az alkoholba szédült emberek tömegei járják elítéltségük halálos táncát. Mintha szövettani metszeteket vizsgálva, azt látnók, hogy bizonyos festési módra mindig ugyanannak a kórnak az ismertetőjelei mutatkoznak meg a sejteken, úgy jelentkezik Kosáryné regényében is fejezetről-fejezetre a különböző társadalmi rétegek metszetében az alkohol pusztító hatásának kórképe. Szinte minden fejezetben újabb és újabb emberek botladoznak elénk (mintha csak új metszetet csúsztatnánk a mikroszkóp alá) kísérteties galériája az alkohol rabjainak, akikből áporodott leheletükkel együtt az emberállati aljasság minden gonoszsága is felénk hömpölyög. Csak Kosáryné szubtilis költészete enyhíti meg a szívbe markoló képeket, a keserves tragédiákat. Mert akármilyen mélyre nyúl is, akármily eleven hűséggel állítja is elénk alakjait, mindvégig decens marad és írásának önmagukban ható szépségei hiánytalanul ragyognak fel ebben a könyvében is, ha az harcos szándékkal íródott is.
Majthényi György
(Forrás: Napkelet 10. évf., 1932. 1. sz.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése