Ki vágtat éjen s viharon át?
Egy férfi, lován viszi kisfiát.
Úgy védi, takarja: ne vágja a szél,
átfogja a karját: ne érje veszély.
Fiam, miért bújsz így hozzám? Mi bánt?
Nem látod, apám, a Tündérkirályt?
Fején korona, palástja leng...
Fiam, ott csak egy ködfolt dereng.
Szép gyermekem, gyere, indulj velem,
Sok tarka virág nyílik a rétemen.
Tudok csudaszép játékokat ám,
s ad rád aranyos ruhákat anyám."
Nem hallod, apám, a halk szavakat?
A Tündérkirály hív, suttog csalogat...
Fiacskám, csendbe maradj, - ne félj,
a száraz lomb közt zizzen a szél."
Szép gyermekem, jöjj velem, azt akarom,
megládd, lányaim várnak nagyon,
táncolnak is ők, ha a hold idesüt,
s majd álomba ringat gyönge kezük.
Hát nem látod ... ott - nem látod, apám,
a tündérlányok már várnak reám.
Fiam, fiam, én jól látom, amott
a nedves füzfák törzse ragyog.
Úgy tetszel nékem, te drága gyerek!
Mondd: jössz-e velem, vagy elvigyelek?
Édesapám, ne hagyj ... ne - megállj,
megragad - elvisz a Tündérkirály...
Megborzad a férfi, hajszolja lovát,
fel, felnyög a gyermek, s ő nyargal tovább.
Megérkezik, teste-lelke sajog:
ölében a kisfiú már halott.
(Ford.: Képes Géza)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése