Páros nyomok a hóban:
könnyű paták.
A sűrűből a hegyoldalon át
futnak tovább,
amerre
az őzsuta a kisgidát
a fölpárázó hajnalban vezette.
Körös-körül aludt még a világ.
Az erdőszélen állt,
fölkapta fejét,
a szélbe szimatolt,
kémlelte a veszélyt.
Háta mögött
fia remegve várt,
elrejtette a köd,
elrejtették a fák.
Sehol egy élő árny, egy mozdulat.
Csak a világító,
kristályos csillanású hó -
az út szabad.
S szökellve, nesztelen
a lejtőn föl, amerre még
tágabbra tárul a vidék,
s őrzik a koronás tetőt
a szálfenyők.
Míg végre ott
megint a fák között
eltűnnek a nyomok,
amerre
ma hajnalban tétovázó fiát
az őzsuta
a hegygerincen át
erdőtől erdőig vezette.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése