Ki vágtat ilyenkor az éji szelen?
Az atya, fiát viszi hű kebelen;
Bizton megölelvén a gyereket,
Tart néki szívén puha jó meleget.
Mit búvsz, fiam, oly rettegve? kiált; —
Nem látod, apám, Tündérkirályt?
Tündéri királyt, koronával, uszálylyal?
Köd száll, fiam, az iromba homálylyal.
„Gyöngyöm, gyermekem, gyere, légy az enyém!
Meglásd, mi furát játszom veled én;
Nől partjaimon sok tarka virág;
Kantust aranyost ad anyám tereád.”
Apám, jaj apám, nem hallod-e már,
Mit súgdos az a Tündérkirály? —
Légy jó, ne nyügölj, édes gyerekem,
Szél suttog az asszú leveleken.
„Nos, jössz-e ma, szolgám, jössz-e, parányim?
Hogy’ fognak az éjjel apolni leányim!
Körtáncba’ leányim ölén ha forogsz,
Elringani, lengeni, zsongani fogsz...” — — —
(Ford.: Arany János)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése