![]()
Világtalan – de a jövőkbe lát…
Igy zengi végső, istenült dalát.
A kéz pihen, de száll a képzelet
Bíborszegésű fellegek felett.
Az ős chaost szárnyával félrecsapja,
Örök-sötétbe’ lángol lelke napja,
Világít, mint Jehova lelke szinte,
Ki fényözönt egész világra hinte.
És ott, hol a halandó gondolat
Vergődik szárnyaszegve, czéltalan:
Az ő nagy lelke bátoran halad,
Óh néki ott is járt ösvénye van! -
Hogy elhagyá sötétség bús hazáját,
Nagy csattogással más világba száll át,
Hol Isten lelke szabja az időt,
Hol a Sors festi, festi a jövőt,
Hol angyalok elringató imája
A boldogúltat szent örömre várja,
Hol rózsalánczként béke fűzi át
Örök Isten felleges csarnokát,
Melynek fölötte ékes czimerül
Szivárvány hét szinével átterül, -
A lángoló nap rezgő súgarába
Tündéri tánczát villik serge járja,
Míg túlnan a bolyongó csillagok
Szelid világa biztatón ragyog.
Rettentő üstökös tűzszekerén
Lángba fürödve száll az ős Erény,
Gomolygó fellegek sötétiben
A legázolt Bűn félholtan pihen,
Reá-reácsap villámostorával
Igazság, a ki ott felette szárnyal,
S amott siratja a vén Szánalom;
Kétség, Gyilok, Halál más oldalon,
Fölöttük véres fergeteg csatázik,
Gyilkosság arcza hulló vérben ázik.
Felhők ölén az ifjú, szép Remény,
Rózsaszín fátyol kötve át szemén.
És ott alant és ott fejül, körül
A szellemország jajgat, zúg, örül…
Innen lopá a színt, az életet
Az ősz világtalan, a jós, a látnok.
Szebbet álmodni annál nem lehet,
A mit hattyúdalában irva láttok!
Az elveszett édenkert itt van, itt!
Gyönyört növel, s ártatlanul tanít:
hogy kell az Istent félni és szeretni,
Előtte meghajolni és remegni. -
Örök élet itt visszaszáll reánk…
Hogy ezt a helyet egykor elhagyánk!
Világtalan költő, lezárt szemekkel
Suttogja, mondja a bűvös regét,
leánya írja reszkető kezekkel,
Napszálltakor bevégzi – kezdi reggel,
Papirra vetve, mit az ő sz regélt. -
S az elveszett édenkert útain
Látó szemekkel elbolyong a költő,
A szó, mely zeng ajkán: életre keltő!
Gyógybalzsamára oszladoz a kín.
Forrás: Tanulók Lapja 6. évf. 2. szám, 1899. jan. 8.
Jó szórakozást, töprengő, elmélkedő, ösztönző, vigasztaló, megnyugtató perceket kívánok az Irodalom-birodalomban! - Csicsada
2026. nov. 4.
Oláh Gábor (1881-1942): Milton
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése