Az időben Jézus Szent-Péterrel járva
Elért Genezáreth tavának partjára.
Forró napsugárban, déli nap hevében
Megálltak egy apró kunyhó közelében.
Egy halász özvegye ült ott gyászruhában
A szegényes hajlék kicsiny ajtajában
S míg szeme könyeit némán elmorzsolta,
Gyermekét ringatta és guzsalyát fonta.
Sűrű fügelomb közt állva Szent-Péterrel
Hallgatva szemlélé az isteni mester.
Nemsokára egy bús aggastyán jött arra,
Súlyos nagy edénnyel, alig birta karja;
S szóllott az özvegyhez nyögve keservesen:
„Jó asszony, óh szánj meg és segits én nekem!
Nem birom már soká, nem birom odáig,
A szomszéd faluba, a gazdám házáig.
A falu messze van, oly erőtlen vagyok,
Súlyos terhem alatt mindjárt leroskadok,
S pár garasnyi károm soha meg nem térül!”
Az asszony szó nélkül fölkelt a helyérül,
Ott hagyta guzsalyát, a megkezdett fonált,
S bölcsőjét, a melyben árvája sirdogált,
Elment az öreggel és vitte az edényt.
Péter szólt: „Szép dolog segitni a szegényt,
Mesterem! De mégis kevés józanság van
Ennek a jóságos asszonynak dolgában!
Lám, elhagyja házát s fiát egy jött-mentért!
Ily nagy áldozatot tán e koldús sem kért.
Jöttek arra mások, segítették volna!”
De Jézus így szóllott neki válaszolva:
„Ha szegény könyörül a koldus nyomorán,
Meghálálja azt az én mennyei Atyám.
A jó asszony tette derék cselekedet!”
Ezzel az Úr rögtön odatelepedett
A kis kunyhó elé s egy pillanat alatt
- Isteni kezével fonván a fonalat -
A guzsalyt lefonta s elringatta szépen
A fiút. Majd eltünt a nagy messzeségben.
Szegény özvegy pedig mikor visszatére
Jótékony útjáról a kunyhó elébe,
Ott lelte ámulva, néma csodálatba’
Guzsalyát megfonva s fiát elringatva.
Gyulai Ágost
Forrás: Tanulók Lapja 6. évf. 5. szám, 1899. jan. 29.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése